Hiába menekült, elfogták a Zamárdiban lopó kanizsai férfit
A siófoki rendőrök őrizetbe vettek egy nagykanizsai lakost.
A rendőrségre egy zamárdi üzletből lopásról tettek bejelentést 2018. november 12-én. A szemtanúknak sikerült az elkövető gépkocsijának rendszámát feljegyezni, ami alapján az egyenruhások Szántódon intézkedés alá akarták vonni az autó sofőrjét. A 42 éves férfi azonban a járőrök jelzése láttán továbbhajtott, őt az M7-es autópályán, Fonyód térségében sikerült elfogni, amint Nagykanizsa irányába tartott. Az egyenruhások megállapították, hogy a nagykanizsai lakos nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a Zalaegerszegi Törvényszék, a Zalaegerszegi Járásbíróság, valamint a Nagykanizsai Rendőrkapitányság összesen 4 esetben eltiltotta a járművezetéstől- közölte honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
A férfit a rendőrök előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol üzletszerűen elkövetett lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mert a gyanú szerint korábban többször is lopott az üzletből. Az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd őrizetbe vették. A menekülése közben elkövetett közlekedési szabályszegések miatt pedig közigazgatási eljárást indítottak ellene.