GasztroKanizsa: Túrós rózsa, rózsás teával

facebook megosztás

A kellemes novemberi napokat kihasználva teadélutánra hívta barátnőit Szilágyi Lajosné Teri. A vendéglátás ötletéért nem kellett messzire mennie, elég volt a kertben nyíló rózsáira rápillantani. Beszélgetés, napfürdőzés közben még a szilveszterezés is szóba került, hiszen lassan már el lehet dönteni azt is, hogy melyiküknél találkozzanak az év utolsó napján. A teraszon túrós rózsa süteménnyel és gyümölcsös rózsateával kínálta meg a vendégeit Teri.



Szilágyi Lajosné rápillantott a rózsákra… (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A sütemény hozzávalói:

50 dkg liszt, 25 dkg túró, 10 dkg margarin, ízlés szerint 1 dl-es pohár porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, fél teáskanál só, negyed teáskanál szódabikarbóna és 2 tojás sárgája.

Elkészítése:

A túrót, a margarint, a cukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a 2 tojás sárgáját egy tálba tesszük. Folyamatos keverés közben átszitálva hozzáadjuk a lisztet és a szódaport. A túró nedvességtartalmától függően elképzelhető, hogy változtatnunk kell a liszt mennyiségén. Az így kapott puha tésztát 2-3 mm vastagságúra kisodorjuk, és nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Kis átfedéssel egymásra helyezünk 2-3 tésztakört, és feltekerjük. Ha a feltekert tésztát középen két egyenlő részre vágjuk, két rózsát kapunk. A tepsibe helyezett sütőpapírt meglisztezzük, rárakjuk a rózsákat, és 170-180 fokos sütőben 30 percig sütjük. Végül a kihűlt süteményeket tányérra helyezzük és meghintjük porcukorral. 

A tea elkészítése:

Két nagyobb fej rózsát megmosunk, szirmait leszedjük, és egy liter forró vízzel leforrázzuk. Az edénybe még teszünk néhány szem szárított áfonyát, csipkebogyót, kökényt, és az egészet 10-15 percig állni hagyjuk. A kész teát ízesíthetjük mézzel vagy cukorral.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.