„Még a műanyag lakat is rád fog rohadni…” – Egy életen át bűnhődni a fegyházban

Szita Bence gyilkosai, a volt barátnőjét és annak új párját egy machetával összekaszaboló férfi, az ároktői banda főkolomposai, a „fekete sereg” vezére, sorozatgyilkosok, és még sorolhatnánk. Magyarországon ma már közel száz ember tölti a ténylegesen élete végéig tartó fegyházbüntetését. Pár négyzetméteres cella, az illemhelyiségen kívül állandó kamerás megfigyelés, napi egy óra séta egy lyukban, ahonnan csak az eget látni, „kaja” műanyagkanállal, műanyagcsajkából. Napfény annyi jut be, amelyet beenged az 50x50 centis, ablaknak nevezett, és sűrűn behálózott nyílás. Ha jól viselkedsz, akkor dolgozhatsz is, napi 3 órát, mondjuk fülpiszkálót válogathatsz egy biztonsági helyiségben. A cellából a sétáltató-lyukba vezető, pár méteres utat is megláncolva, megbilincselve lehet csak megtenni.

Hogy mit jelent ez? Úgy komolyan? Gondoljunk csak bele, még arra a kinti világban egyszerűnek tűnő mozdulatra sincs lehetőség, hogy kivegyem a hűtőből a jéghideg kólát, vagy összeüssek gyorsan egy finom rántottát. És ez megy minden nap, amíg csak meg nem hal az ember. De azt se felejtsük el: aki ide kerül, az bizony rá is szolgált erre a büntetésre. Mert csak az kerül az „életfogytosok” körletére, mondjuk a szegedi „Csillagba”, aki embert ölt. Nyereségvágyból, vagy különösen kegyetlenül, gyermeket, vagy több embert. És aki egyszer ilyet tesz, azt el kell zárni a társadalomtól, az emberi közösségtől. Egészen addig, amíg csak él. És ez nem a modern társadalom „terméke”. Már az ősember is elűzte azokat az egyedeket a törzsből, akik vétettek a legsúlyosabb tabu ellen, és megölték a saját törzsbelijüket. És 10 ezer évvel ezelőtt, a kiközösítés és száműzés egyet jelentett a halállal: a magára maradt ember sosem élte túl a kegyetlen vadont. Aztán az ókorban és a középkorban a fájdalmas halál lett a büntetése a gyilkosoknak. Elsősorban azért, hogy elrettentsék a többi embert az efféle cselekedettől, illetve, hogy kiiktassák a gyilkost, hogy soha többé ne tudjon ölni. A 21. században, a ténylegesen életfogytig tartó fegyházbüntetésnek is ez a kiiktatás az elsődleges szerepe, hogy az elkövetőt végleg elzárjuk, kirekesszük a társadalomból, ekkor már a „megjavítás” nem szempont. Mert ezeknek az embereknek nem jár még egy esély, azok után, amit tettek. És szerintem, ez így van jól: ugyan ki, melyik polgár (és ember) társunk engedné – és miért – szabadon még egyszer az életben Szita Bence gyilkosait? Másodlagos cél persze, hogy bűnhődjön azért, amit tett, illetve, hogy figyelmeztessen is mindenkit, bárkit: ha ilyet teszel, te is erre a sorsra jutsz.

Nagyjából, velősen erről szól a tényleges életfogytiglan (TÉSZ), illetve, maga az életfogytig tartó szabadságvesztés intézménye. De, ha valakinek meghagyják mégis az esélyt, és nem örök rabságról szól az ítélete, hanem mondjuk, a bíróság ítélete lehetővé teszi, hogy valamikor még szabad ember lehessen – életfogytiglan esetén legkorábban 25 esztendő múltán helyezhető valaki feltételesen szabadlábra –, az sem jelent automatikus szabadulást. Ugyanis, a közhiedelemmel ellentétben az életfogytiglan egy fölfelé nyitott tartamú büntetés, egyáltalán nem biztos tehát, hogy az elítélt valaha szabadlábra kerül. Erről, illetve az életfogytig tartó rabságról mondta el gondolatait és a tudnivalókat az Egri Törvényszék büntető kollégiumának vezetője. Dr. Schmidt Péter rögtön az elején hangsúlyozta: a bíró akár ki is zárhatja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, és idézett egy kutatásból, amely szerint a sajtóban TÉSZ-esekként emlegetett fogvatartottak többsége a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést szigorúbbnak tartja a halálbüntetésnél. Az is…

A laikus ember mindig felkapja a fejét, ha azt hallja, 7 évet kapott a kocsmai késelő és életfogytiglanra ítélték a rablógyilkost. Ennyire relatív az emberi élet értéke?

– Minden élet egyformán fontos. A büntetőjog azonban az élet kioltásának körülményeitől – így például az elkövető szándékától – teszi függővé az alkalmazott szankció súlyát. Ennek oka érthető, hiszen jelentős különbség van aközött, hogy valaki előre kitervelten, vagy hirtelen felindulásból, esetleg szándéka ellenére, gondatlanságból öl. A szándékos emberölést a múltban is a legsúlyosabb büntetésekkel torolták meg. Most 10 évtől 20 évig – bizonyos esetekben 25 évig – terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki az emberölés minősített eseteiben.

Ez azért elég nagy mozgásteret ad a bíróknak. Mi alapján döntik el, hogy 10, 15, vagy 20 évre ítélnek valakit? És mi az, amire azt mondják: “na, ezért már életfogytiglan jár?”

– A bírói gyakorlat számos jogeseten keresztül kialakított egy sajátos megközelítést, mércét. Ez olyan jól működik, hogy nincs nagy eltérés a hasonló ügyekben kiszabott büntetések tartama között az ország különböző törvényszékein. Ami a határozott időtartamú szabadságvesztés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés közötti választóvonalat illeti: az utóbbival a bírói gyakorlat a legsúlyosabb, társadalomellenes bűncselekmény elkövetőit bünteti, feltéve, hogy az elkövetéskor elmúltak 20 évesek. E körbe jellemzően azok tartoznak, akik a Büntető Törvénykönyv alapján különös, illetve többszörös visszaesőnek minősülnek, vagy több ember sérelmére követnek el emberölést. De nem kizárt az sem, hogy büntetőjogi múlttal nem rendelkező személyeket is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéljenek, például egy előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és nyereségvágyból elkövetett többszörösen minősülő emberölés miatt.

Vagyis nincs szabály, ami kimondaná, hogy két, vagy három gyilkosságért automatikusan jár az életfogytiglan?

– Nincs, a büntetés kiszabása nem matematika. Minden ügyet annak körülményeire és az elkövető személyére figyelemmel, egyedileg bírálnak el a bíróságok. Talán azt is érdemes megemlíteni, hogy a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. Ezt szem előtt tartva olyan szankciót kell alkalmazni, amely e célok elérését segíti. Ez kirívóan magas társadalomra veszélyesség esetében akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet…

Amit gyakran kritizál a közvélemény amiatt, hogy az elnevezésével szemben a gyilkosok nem a börtönben halnak meg, mert előbb-utóbb kiengedik őket.

– Ez egy félreértés. Nem szükségszerű, hogy kiengedjék őket. A bíró, amikor életfogytiglanra ítél valakit, meghatározza, hogy mi a feltételes szabadságra bocsájtás legkorábbi időpontja. Az alsó határ a 25, a felső a 40 év, ám szó nincs arról, hogy az adott idő kitöltése után az elkövető automatikusan szabadul.  Sőt, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása is megtörténhet – ezt nevezik tényleges életfogytiglani szabadságvesztésnek (TÉSZ).

Tehát az életfogytiglan egy fölfelé nyitott tartamú büntetés?

– Pontosan. Ha a bíró életfogytiglanra ítél valakit és 30 évben határozza meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, akkor a büntetés-végrehajtási bíró majd valamikor 2048-ban a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján fogja először (és lehet, hogy nem utoljára) megvizsgálni azt, hogy az illető a személyiségére, magatartására, akár megbánó jellegű viselkedésére, megváltozott életvitelére figyelemmel feltételes szabadságra bocsátható-e vagy sem. Mint ismeretes, Magyarország egyik leghírhedtebb bűnözőpárosának életben maradt tagjáról a közelmúltban több alkalommal is kimondta a bíróság, hogy esetében nem állnak fenn a feltételes szabadságra bocsátás feltételei. Szóval, az életfogytiglan csak a szabadulás reményét adja meg az elítéltnek, de egyáltalán nem garantálja azt. És a remény szó itt nagyon hangsúlyos, ugyanis akit tényleges életfogytiglanra ítélnek, annak a fogvatartása nehezebb, különleges figyelmet igényel, mert nekik már nincs vesztenivalójuk. Legfeljebb a 40 év elmúltával kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárásba kapaszkodhatnak.

A magyar társadalom jelentékeny része még mindig halálbüntetés-párti, sokan úgy vélik, hogy a TÉSZ sem elég szigorú büntetés a legkegyetlenebb bűnelkövetőknek.

– Ezzel szemben egy hosszú távú empirikus kutatás végén az derült ki, hogy a TÉSZ-esek 73 százaléka súlyosabb büntetésnek tartja, mintha halálra ítélték volna őket.

Ha már annyi szó esett róla, végezetül talán ezt is tisztázhatnánk: van különbség az emberölés és a gyilkosság között?

– Igen és nem. Az 1878-as Csemegi kódex, az első magyar büntető törvénykönyv jogi értelemben különbséget tett gyilkosság és emberölés között. Az előbbivel az előre megfontolt szándékból, utóbbival pedig a szándékosan, de el nem tervezett módon elkövetett emberölést jelölte. A köznyelv viszont akkor és ma sem tett, illetve tesz különbséget, a két kifejezést szinonimaként használja. A hatályos büntetőjog pedig nem ismeri a gyilkosság, csak az emberölés fordulatot.

Papp Attila