A kohézió szimbóluma
„Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!”
Tisztelt Igazgató Úr, Kedves Vendégek, Hölgyeim és Uraim!
Ez a Kőrösi Csoma Sándortól származó felszólítás ma, a róla elnevezett intézmény fél évszázados születésnapján különösen aktuálisan cseng, talán ennek a rendezvénynek a mottója is lehetne.
Iskolát alapítani minden korban a jövő iránt érzett felelősség egyik jele, mert az iskolaalapítás nemcsak az aktuális helyzetre adott válasz, mint történt az a 60-as évek Nagykanizsáján, a Keleti városrészben is, hanem sokkal több. A fát sem a mának ültetjük.
Fotó: Gergely Szilárd
Kedves Vendégek!
Az ünnepben talán a legszebb az együttlét. Az, hogy sokan összegyűlünk, megadjuk a tiszteletet a múltnak, amelyből a közösség minden tagjának része van – amely tehát a miénk, mindannyiunké: egykori és mai diákoké, szülőké, korábbi és jelenlegi pedagógusoké, mindazoké, akik kapcsolódnak az intézményhez.
Ha megengednek egy személyes kitérőt, nekem, pedagógusként, ebből a közös múltból 21 év jutott, teli élménnyel, szép emlékkel, kiváló kollégákkal és olyan diákokkal, akiknek életútját látva bizton állíthatjuk: itt, a Kőrösiben, jó alapokat kaptak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben nekem is lehetett egy pici részem.
Nos, kedves hölgyeim és uraim, mindannyiunk emlékeiből, érzéseiből áll össze a történelem: az 50. születésnapját ünneplő Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola történelme, amely ma Kőrösi-Péterfy iskolaként íródik tovább.
Itt van a kéznyomunk, a lelkünk egy darabja: a téglák mellett ebből épült és épül ma is ez az intézmény.
Saint-Exupery így írt:
„Egy magányos kődarab mindig csak kő marad. Ám ha kell, a sok kis kő együtt templomot emel.”
Így van ez a Kőrösi-iskola esetében is.
Azt pedig, Reményikkel megfogalmazva régről tudjuk, életünknek két fontos helyszíne van, persze az otthon mellett: a templom és az iskola.
De miért olyan fontos az iskola?Miért emlékezünk meg egy kerek évfordulóról? Miért élnek elevenen bennünk, akár évtizedek múltán is az emlékek, élmények, Uram bocsá’ a diákcsínyek?
Nos, kedves vendégek,erre a kérdésre talán Kölcsey Ferenc adja a legpontosabb választ:
„Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, amelyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük meg az egész világot.”
Ezért is kell olyan hellyé tenni az iskolát, ahová a tanuló és a tanár is szívesen jön, vagy ahogyan a szellemes szállóige fogalmaz: „minden gyermek megérdemel egy elégedett pedagógust”.
A Kőrösi-iskola mindig ilyen hely, ilyen közösség volt. Az egész városrész a magáénak érezte, a „keletiek” – mármint a városrészben élők – kohéziójának egyik szimbóluma volt és maradt.
Az intézmény szakmai tekintetben is kiemelkedő volt, köszönhetően az itt dolgozó legendás pedagógusoknak, vezetőknek. Például itt már akkor tanulhattak német nyelvet a gyerekek, amikor máshol még az orosz volt az egyetlen és kötelező. A Kőrösi-iskola a tanulmányi és sporteredményeire is büszke lehet, a különféle városi, területi, országos versenyeken elért sikereket, helyezéseket felsorolni is szinte lehetetlen lenne.
Aki itt végzett, és talán ez a legfontosabb, olyan alapokat, tudást és emberséget kapott, amelyre támaszkodva helyt állt a későbbi tanulmányai során, s helyt állt az életben is. A Kőrösi, túlzás nélkül állíthatjuk, több volt, mint egy iskola. Sokaknak valóban a második otthona volt, ahonnan biztonságban lehetett „kirepülni”.
Erre az örökségre pedig, kedves ünneplő közösség, mindannyian büszkék lehetünk, és vigyázni kell rá ma is.
„Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!” – idéztem korábban a saját szavaival „székely-magyar Erdélyből” származó névadó tudóst és keletkutatót, s ez a felszólítás nemcsak mottó, hanem feladat is.
A jövő, a következő 50 év dolga és kötelessége.
Persze, nem elégedhetünk meg csupán a hagyományok ápolásával, mert az iskola a jelenben is a jövőnek szól. Fejlődni és fejleszteni kell, haladni a korral, hogy a jövő diákjai is életük egyik legfontosabb és legszebb emlékű helyszíneként emlékezhessenek a Kőrösire.
Kedves Pedagógus Kollégák!
Márai azt írta: „Dolgozni csak úgy érdemes, ha az ember alkot valamit: egy pár cipőt, mesterien, úgy ahogy más nem tudja, vagy egy regényt, mesterien, ahogy más nem tudja, vagy gyógyít mesterien, mintha Isten megsúgta volna a titkot.”
Érvényes ez a tanításra, a nevelésre is. Ehhez kívánok önöknek hitet, sok erőt, hogy az eltelt 50 évére joggal büszke intézmény – a jövő iskolája legyen.
Kedves Kőrösi-közösség!
Boldog születésnapot! Isten áldjon mindannyiunkat!
(Magyar Ferenc tankerületi igazgató ünnepi beszéde a Kőrösi-iskola 50. születésnapja alkalmából rendezett gálaelőadáson)