A honvédelmi nevelésről tartottak tájékoztatót

facebook megosztás

A honvédelmi nevelést és a tartalékos rendszert ismertető, népszerűsítő programot tartottak középiskolásoknak a Honvéd Kaszinóban. A rendezvény célja az volt, hogy a fiatalok első kézből tájékozódhassanak a kadétprogramról, a különböző haditorna versenyekről vagy magáról a katonai életpályáról.

A honvédelmi nevelésről sok téves információ jelenik meg a médiában, erről is említést tettek a szervezők a Honvéd Kaszinóban megtartott programon. Elhangzott: nem toborozni jöttek, hanem a lehetőségeikről tájékoztatni azokat, akik érdeklődnek a katonai hivatás iránt.

– Van hazafias nevelés, van honvédelmi nevelés, akik pedig katonák lesznek, őket a katonai oktatási intézmények nevelik katonává. Most pusztán lehetőségeket kínálunk a fiataloknak arra, hogy megismerjék a honvédség munkáját, és felmérjék a saját képességeiket a mi elvárásainkhoz képest – magyarázta Szabó Zoltán alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztályának vezetője.



Szabó Zoltán alezredes előadásában a honvédelmi nevelés múltját, jelenét és jövőjét mutatta be

(Fotó: Gergely Szilárd)

A Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezredének rendezvényén zömében pályaválasztás előtt álló fiatalok vettek részt.

– Most elsősorban a középiskolásokat hívtuk, hiszen ők alkotják az elsődleges célcsoportunkat. Az ő tanáraikat, valamint az iskolaigazgatókat is vártuk ide, hogy tájékoztassuk őket arról, milyen lehetőségeket biztosít a honvédség a diákok számára, például milyen honvédelmi versenyek vannak. Zala megyéből a Göcsej Harci Túrát említeném, amely egy nagyon hosszú múltra visszatekintő versenysorozat – emelte ki Ferge László őrnagy, a MH 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője.



A tájékoztatóra középiskolásokat, pedagógusokat és igazgatókat hívtak meg

(Fotó: Gergely Szilárd)

Az előadók első kézből adtak hiteles képet a magyar haderő jelenlegi helyzetéről és jövőjéről, de szó volt az önkéntes tartalékos szolgálat szerkezeti felépítéséről, illetve társadalmi szerepének megerősítéséről is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.