Magyar. Arany. Érdemkereszt. – „Az önálló élet elkezdéséhez a legbiztosabb hátteret jelenleg az jelenti, ha van egy szakma a zsebemben…”

Amikor Mérksz Andorral először egyeztettük találkozónk részleteit, azt mondta: némileg nehézkessé teheti az időpontkeresést, hogy sokat utazik munkaügyben. Az interjút végül tető alá hoztuk, ám a beszélgetés közben is szinte folyamatosan csörgött a telefonja. Úgy tűnik, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díjjal kitüntetett szakember a nyugdíjas éveiben is éppen olyan fáradhatatlanul dolgozik a szakképzésért, mint 35 éves pályafutása alatt. Hogy honnan merít ehhez erőt? Többek között a förhénci birtok gondozásából, a hitéből, valamint a családjából, amely mintha mindennek a mozgatórugója lenne – legalábbis az ő életében egészen biztosan.

– Két éve nyugdíjas, de úgy látom, meglehetősen mozgalmasan telnek a mindennapjai.

– Valóban nem unatkozom. A nyugdíjazásom után visszatértem a legelső munkahelyemre, ahol az elmúlt évtizedekben megszerzett tapasztalataimat kamatoztathatom. Ennek részeként sokat járok iskolákba, hogy felmérjem a szakmunkás utánpótlást a vállalat számára.

– Munkássága, amelyért az államalapítás ünnepén a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata díjjal tüntették ki, harmincöt évet ölel fel. Ezalatt testközelből látta a szakképzési rendszer átalakulását, azt, hogy miként válik mostanra égető problémává a szakemberhiány, amely egyre több szektort érint a vendéglátástól kezdve az építőiparig. Mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében?

– A 7-8. osztályosok többségének még nincs határozott elképzelése a jövőjéről. Kérdés, hogy a környezetükben élő felnőttek milyen irányba terelgetik ezeket a gyerekeket. Apaként és tanárként is látom, hogy minket, szülőket az az általános elv vezérel, hogy többet szeretnénk nekik adni, mint amennyi nekünk jutott. A szándék szép, de attól még reálisan kell látni, melyek a gyerekeink erős és gyenge pontjai. Felesleges erőltetni olyasmit, amihez nincs affinitásuk, nem érdekli őket. Ma az a trend, hogy mindenkinek legyen legalább egy érettségije, aztán majd csak lesz valami. De miért ne lehetne ezt megfordítani? Miért ne szerezhetne valaki előbb egy szakmát? Utána még ugyanúgy leérettségizhet, sőt, a felsőoktatásba is bekerülhet.

– Miért éri meg időt, energiát fektetni egy szakma kitanulásába? Milyen pluszt adhat ma ez egy fiatalnak?

– A szaktudás presztízst jelent, a munkaerőhiány miatt pedig biztos megélhetésre számíthatnak, akik beleássák magukat egy mesterségbe. Azt szokták mondani, egy jó szakma felér egy diplomával. Noha ezzel magam is egyetértek, mégis inkább úgy fogalmaznék: az önálló élet elkezdéséhez a legbiztosabb hátteret jelenleg az jelenti, ha van egy szakma a zsebemben.

– Pályafutásának egy meghatározó részét, mintegy tíz évet aktívan a tanításnak szentelt. Az új tanév kezdetén milyen tanáccsal szolgálna a diákoknak és pályaválasztóknak?

– Mindenképpen szánjanak időt az önismeretre: aki tisztában van a készségeivel, testhez álló hivatást talál, és képes lesz a folyamatos fejlődésre. Akik már döntöttek, azoknak azt kívánom, tartsanak ki az elhatározásuk mellett. Sokszor láttam, hogyan tántorítja el egy egészen aprócska kudarc a tanulókat a céljaik megvalósításától, pedig valójában ezekből lehet erőt meríteni a következő akadályok leküzdéséhez.

– Amikor legutóbb hosszabban beszélgettünk, a Sugár úti kápolna felújításra szoruló, nyolcvanéves orgonájáról volt szó. Akkor a Szent Imre Egyházközség világi elnökeként nyilatkozott. Hogyan találta meg ez a tisztség?

– Ez egy teljesen váratlan fordulatnak volt köszönhető. A vallásosság mindig is jelen volt az életemben: a szüleim hívő emberek voltak, rendszeresen jártak templomba, én pedig tisztelettudóan követtem a példájukat. A ’80-as évek végén történt, hogy egy ismerősömmel, aki anno lelkes cserkész volt, nosztalgiáztunk, s egyszer csak nekem szegezte a kérdést: mi lenne, ha újra feltámasztanánk a cserkészmozgalmat? Megtetszett az ötlet – akkoriban már tanítottam, és arra gondoltam, milyen nagyszerű lehetőség lesz ez arra, hogy a gyerekeknek a kötelező tananyag mellett lelki és erkölcsi tartalmat is átadjak. Szerencsére mások is az ügy mellé álltak, többek között a Sugár úti kápolna plébánosa, Szabó Ádám atya. Rajta keresztül az egyházközséget is jobban megismertem, s rájöttem, jó érzés olyanokkal közösségben lenni, akik hasonló értékrendet képviselnek. Ez aztán a hitemben is megerősített.

– Mi lett a cserkészcsapattal?

– Megcsináltuk. Igaz, csak egy törzsgárdát tudtunk kinevelni. Bár azt mondtam, sokan támogattak minket, mégis az iskolák, amelyekre a leginkább számítottunk volna a cserkészutánpótlás biztosításában, nem voltak nyitottak erre a dologra. Mindenesetre a hajdani 74. számú Törekvés cserkészcsapat 8-10 gyerekkel, köztük a fiammal, újjáalakult. Rengeteget kirándultunk, táboroztunk, amíg fel nem cseperedtek a tagok. A fiam egyenruhája és igazolványa még ma is megvan.

– A cserkészekről köztudott, hogy szívükön viselik a természet és az állatok védelmét. Úgy tudom, Ön is nagy kutyabarát – néha találkozunk reggelente sétáltatás közben.

– Számomra ma már az jelenti a feltöltődést, ha a természetben lehetek, de ez is az évek során formálódott bennem – pont ahogy a hitem. A nagyszüleimnek volt egy birtoka Förhéncen, ahová kiskoromban mindig elkísértem őket. Fiatal felnőttként ez már kevésbé izgatott, ám amikor családot alapítottam, újra fontossá vált, hogy legyen egy kis kert, amit gondozhatunk, ahová elvonulhatunk. Kutyánk, Dorka öt éve van velünk. Az elődjével ellentétben, aki maga volt a megtestesült engedelmesség, sokkal akaratosabb. Öntörvényű, de ez a Jack Russel-terrierek sajátossága. Szeret velünk kirándulni, csak az a baj, hogy általában a saját feje után megy, és nem arra, amerre mi szeretnénk. Nagyon játékos, barátságos kiskutya, bár sokszor egészen úgy viselkedik, mint egy gyerek: ha nem tetszik neki valami, duzzog, mi pedig nem győzzük kiengesztelni.

– Amikor megérkeztem Önökhöz, a felesége elárulta, hogy Dorka kan kutya…

– Igen, ez így van. Sétáltatás közben, amikor megdicsérik, milyen szép kislány, megérek magyarázkodni emiatt… Andor fiam Angliában él, az ő ötlete volt, hogy ha már ilyen távol lakik tőlünk, akkor legyen valaki, aki rá emlékeztet bennünket. Így lett a kutya „hivatalos” neve Andorka, amiből önállósult a Dorka.

– Mindig is kutyapárti volt?

– Sokáig azt hittem, igen, hiszen gyerekkorom óta volt kutyám. Kiderült, hogy a sors még ezen a téren is tartogat meglepetéseket. Förhéncen eredetileg Dorkának is szántunk egy saját kis birodalmat, de az utóbbi években úgy alakult, hogy kiszorították a hegyen élő cicák. A munkám mellett ők sem hagynak unatkozni: a délutánjaim rendszeresen azzal telnek, hogy ebéd után kimegyek Förhéncre, ahol a macskák már csak rám várnak – persze, Dorka nélkül.

Nemes Dóra

_ _ _

Mérksz Andor 1977-től az Egyesült Izzó Nagykanizsai Gyáregységének művezetőjeként dolgozott. 1980-tól oktatója, tanára, 1990-től műszaki igazgatóhelyettese volt a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolának. 2000-ben a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatója lett. 2008-ban az újonnan megalakult KanizsaTISZK vezetésével bízták meg a TISZK-rendszer megszűnéséig. A szakember 1994-től 1998-ig a nagykanizsai Oktatási, Kulturális és Sportbizottság, 1998 és 2002 között a Zala Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Sportbizottság, 1999-től 2001-ig pedig a Zala Megyei Szakképzési Bizottság tagja volt.