Ipar- és képzőművészeti kiállítás nyílt a Medgyaszay Házban
Sentiments címmel nyílt kiállítása Bognár Angélának. A fiatal textiltervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterszakos hallgatója. A tárlaton a bőrből és kötött anyagból készült iparművészeti alkotások mellett az egyetemi évek alatt készített festmények és grafikák is helyet kaptak. – Azt hittem, hogy ruhás és szövős leszek, és aztán a szakválasztás napján valahogy belém ötlött, hogy a szövés talán csak síkban működik – azóta tudom, hogy nem. Akkor én kicsit megijedtem, és úgy döntöttem, hogy kötős leszek – aminek nagyon örülök és nem bántam meg. A bőr pedig lehetőséget ad arra, hogy nagyon letisztult formákat hozzak létre – mondta Bognár Angéla.
A fiatal textiltervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterszakos hallgatója (Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Bognár Angéla jövőbeli tervei között szerepel egy saját márka megalapítása is. A fiatal tehetség tárlatát egykori tanára, Ambrus Márta nyitotta meg, aki büszke korábbi tanítványára. – Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy a művészet felé forduljon, de nagyon örültem neki, mert nagyon tehetséges művésznő lett belőle – és az is volt, tehát úgy is indult. A munkái rengeteg fantáziáról árulkodnak. Itt, mögöttem mindjárt az egyik kedvenc alkotásomat lehet látni, ami egy LEGO sorozatból indult és végül pulóver lett belőle. Nagyon sok fantáziával dolgozik – fogalmazott Ambrus Márta, művésztanár.A kiállítás október 18-ig látható a Medgyaszay Házban.