„Majd én!” – Egészséges tettvágy és önállóság

Egy gyereknél a munka és a játék még el sem választható, mivel természetes kíváncsiság és tanulni akarás jellemzi. Idővel büszkeség és önérzet társul hozzá: meg tudom csinálni! Használunk-e nekik, ha „megkíméljük” őket? Jó hír: bár van ilyen veszély, ez nem kötelező. Hogyan akarjunk jót gyerekeinknek?

„A mezőgazdaság szeretetét az édesanyámtól örököltem.” Ha ő „megkímélte” volna lányát a munkától, nem csak Bagola lenne szegényebb egy epreskerttel, hanem Nagykanizsa (a háttérben) és a Mura-program is, egy helyben boldoguló fiatallal

Azért dolgozunk, hogy gyarapodjon családunk. Ha a jómód azt jelentené, első a kényelem és megkíméljük gyermekeinket a fáradságtól, végzetes csapdába esnénk. Gárdonyi Géza édesapja, Ziegler Sándor szorgalmas, tehetős gépészmérnök volt, szolgálók segítették feleségét a háztartásban. Ám fiaitól megkövetelte, maguk tisztítsák a cipőjüket. Tanuljanak meg szegények lenni, mondta. Egy Amerikában élő magyar szemorvos se gondolkodik másképp. Keress jól, élj mértékletesen, és adj vissza a környezetednek! – ez a jelmondata magyar fiatalokat segítő alapítványának.

„A kistestvérem ágyát én csináltam, apa csak segített”

Az élet játék, vedd komolyan!

Más kárán tanul az okos. Látjuk: Nyugaton büdös a munka. Vendégmunkásokkal, migrációval vélik megoldani a csökkenő születésszámot. A gyermek nem-vállalásban is benne van a kényelem. „Európainak és főleg modernnek lenni ma sokak fejében egyenlő a minél kényelmesebb, minél kevesebb áldozattal és lemondással járó életforma választásával. Ennek érdekében semennyi áldozat se drága” – fogalmazta meg valaki keserűen a legvédtelenebbeket odadobó ír népszavazás után. Bizony, a gazdagság veszélyt is jelenthet, egy földrész követhet el öngyilkosságot. 2030 karnyújtásnyira van. Ha ez a kormány marad, a szakértők jelentős jövedelemnövekedést jeleznek akkorra. És mi még választhatunk, hogyan éljük meg.

Papp János

A földhöz vágott kalapról és a bezzeg kezdetű mondatokról… Merthogy ez utóbbit itt soha nem fogják olvasni, és nem csak azért, mert munkaköri leírásom az optimizmust tartalmazza. (Egyébként igen.) Nincs okunk a jövőtől félni, a múltat szépíteni. A nagy jómódtól eszét vesztő társadalom példáját láttuk már a Római Birodalom hanyatlásakor. Az ember kétezer év alatt mit sem változott. Ám sopánkodással mit sem érünk.

„A szó megindít, a példa vonz.” Egy kereskedő jókora kalapszállítmánnyal érkezett a trópusokra. A dzsungelen átkelve éjszakai pihenője alatt a majmok megbontották málháit, s reggel azt kellett látnia, körben a fákon egy-egy tolvaj, s mindegyik fején kalap. Kérlelhette őket, fenyegetőzött, hiába. Végül mérgében földhöz vágta kalapját. A sok maki rögtön utánozta, csak úgy zúdult lába elé portékája. Ezért nézzünk a Kanizsában inkább vonzó példákat…