Kedden ítéletet hirdethetnek a vasvillával rendőrökre támadó férfi bűnperében
Holnap ítéletet hirdethet a Zalaegerszegi Járásbíróság a vasvillával rendőrökre támadó férfi bűnperében, és bíróság elé áll egy embercsempész is.
Folytatólagos tárgyalására megy holnap a Zalaegerszegi Járásbíróságra M. Gy., akit – egyéb bűncselekmények mellett – hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádoltak meg a megyeszékhelyi ügyészek, amit ráadásul felfegyverkezve követett el. A vádirat szerint a zalai kistelepülésen élő terheltre 2017 márciusában rendőrt hívott a szomszédja, miután M. Gy. vasvillával fenyegette meg őt. A helyszínre érkező rendőrök már az otthonában találták a férfit, aki agresszíven fogadta őket, majd többször feléjük szúrt egy vasvillával, ezután pedig eltorlaszolta a ház bejárati ajtaját és a padlásra menekült. Hogy a rendőrök ne tudjanak utána menni, befőttes üvegeket, téglákat, vashordót és egy öntöttvas fürdőkádat dobált le a padlásról. A hatóság emberei végül önvédelmi gázspray-t alkalmaztak vele szemben, majd elfogták.A vádirat további 6 olyan esetet is a férfi terhére ró, amelyek során M. Gy. a vele egy faluban élőket fenyegette meg különféle módon. Volt, akiket megöléssel, másokat pedig veréssel, vagy a házuk felgyújtásával. Az orvosszakértői vélemény szerint a férfit kóros elmeállapota befolyásolta abban, hogy cselekményei súlyát és következményeit felismerje. M. Gy. bűnösségéről a megyeszékhely járásbíróságának elnöke, dr. Czipóth Edit büntetőbíró fog majd dönteni: további tanúk meghallgatása, és ennek függvényében ítélethirdetés várható.
Szintén a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt kell számot adnia annak a férfinak, aki tavaly decemberben próbált meg 22 szírt, irakit és iránit Magyarországra csempészni Berzence térségében, de rajtavesztett. A vádirat szerint az embercsempészéssel vádolt férfi, S. S. 2017. december 07. napjára virradó éjszaka nyújtott segítséget összesen 22 szír, iraki és iráni állampolgárnak abban, hogy a horvát-magyar határszakaszon, Berzence térségében lépjenek be jogosulatlanul Magyarország – az államhatár védelmét biztosító létesítmény által védett – területére. S. S. terhelt oly módon segített, hogy a horvát hatóságok által eljárás alá vont társai – O. és A. – által, egy bolgár forgalmi rendszámú teherautóval a magyar államhatárhoz szállított 22 főt, az előzőleg ismeretlen személyek által kivágott határzár kerítésen átvezette, majd őrizte őket mindaddig, míg társai a teherautóval értük nem jöttek – volna… Ugyanis, időközben a horvát hatóságok feltartóztatták S. S. vádlott Horvátországban maradt társait, így a 22 személy továbbra is S. S. őrizetében maradt, mindaddig, amíg a bujkáló embercsoportot a körzetben vadászó személyek fel nem fedezték. A vadászok azonnal értesítették a Nagyatádi Rendőrkapitányságot, amely rendőri szerv közlekedésrendészeti osztályának járőrei a helyszínre mentek és elfogták mind a terheltet, mind pedig a 22 személyt.Mindezek miatt S. S. terheltnek embercsempészés bűntette és határzár tiltott átlépése bűntette miatt is felelnie kell dr. Kovács Erzsébet büntetőtanácsa előtt: holnap tanúk meghallgatása, és akár ítélethirdetés is várható.
Papp Attila