Meghaladták a 2 millió online megtekintést az adóbevallási tervezetek

facebook megosztás

Április közepéig több mint 2 millió megtekintést fogadott a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetének internetes oldala, így jóval többen látogatták az e-szja felületet, mint tavaly.    

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint az oldal látogatói közül félmillióan módosítás nélkül hagyták jóvá az szja-tervezetüket, 800 ezren pedig postán kapják meg.    

A bevallástervezetet mindenképpen ki kell egészíteni olyan bevétel esetén, amelyről az adóhatóságnak nincs adata - hangsúlyozták. Ilyen lehet többek között az őstermelői vagy a lakáskiadásból származó jövedelem.    

A személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, május 22-ig még lehet ügyfélkaput nyitni: ezen keresztül egyszerűen megtekinthető a NAV által készített tervezet és az szja 1+1 százalékáról is lehet rendelkezni. Emellett továbbra is van lehetőség a bevallás önálló elkészítésére és papíralapú beküldésére - áll a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.