Lehetőségek a Mura-programban

facebook megosztás

Megismerhették a Mura-program területének agrárfejlesztési lehetőségeit az érdeklődők a Széchenyi Programiroda által szervezett tájékoztató fórumon. A Miklósfán tartott rendezvényen pályázati lehetőségekről, támogatott agrárképzésekről és aktualitásokról is szó volt.

Vállalkozókat és őstermelőket vártak a délelőtti fórumra, melyen a Mura-program agrárfejlesztési lehetőségeiről szóltak az előadások. Köszöntőjében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, a program miniszteri biztosa úgy fogalmazott, előnyt jelent a gazdálkodóknak a Mura-program területén tevékenykedni. Az egyik előnyt a támogatási lehetőségek biztosítják, melyek között a korszerű technológiák kiépítésére is szerepel pályázat.

– A legnagyobb problémát ma a mezőgazdaságban a természeti károk okozzák, mint az eső, a jég- vagy a fagykár. Ennek megelőzésére van egy olyan támogatási lehetőség, amely keretében egy úgynevezett CRAVO-technológiával lehet egy teljesen fedett ültetvényt létrehozni – mondta Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. munkatársa, a Mura-program koordinátora.

A fórum résztvevői megismerhették ezt az új technológiát, valamint a támogatott agrárképzéseket, a projekt előkészítések támogatásának lehetőségeit és a vidékfejlesztési program aktuális felhívásait is.

– A vidékfejlesztési program tekintetében nagyjából félúton vagyunk. A 2018-as év már minden tekintetben a kifizetések éve. Idén körülbelül 100 milliárd Ft értékben történt kötelezettségvállalás a programban pályázók tekintetében – fogalmazott Polai László, az Agrár-vidékfejlesztési Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője.

A már benyújtott pályázatok elbírálásai is folyamatosak, a nyertesekhez naponta érkeznek az értesítések, a legfrissebbek ezek közül a termelői csoportokat, illetve a fiatal gazdákat érintik.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.