Véget ért a kutatás első szakasza

facebook megosztás

Véget ért és sikeres volt az idősügyi kutatás első szakasza Kanizsán. Eddig a klubtagok körében végezték a felmérést, mostantól pedig azokat az ezüstkorúakat kérdezik meg, akik egyik időseket tömörítő szervezetnek sem tagjai.

29 szervezet csaknem 600 tagja mondta el véleményét a kutatás első szakaszában. A résztvevőket az élet több területéről is megkérdezték, hogy felmérjék, milyen a „Kanizsai modell”.  – Én úgy gondolom, hogy programokban nincs hiány, tehát nagyon sok időseket megszólító lehetőség és program van – hangsúlyozta Dénes Sándor polgármester.

A felmérés második fele most indul. Az európai trendeknek megfelelő generációs változásokat vizsgálta és vizsgálja egy kutatóközpont. Ebben a Pannon Egyetem kanizsai kampusza is segít. – A mai nap egy mérföldkő, ugyanis a mai nappal indul el Nagykanizsa önkormányzatának honlapján és a senior portálon az az online kérdőív, amelyre várjuk azon személyek reagálását, akik nem klubtagok, de nagykanizsai idősek. Töltsék ki, és az eredményeket, válaszokat szeretnénk szintén összehasonlítani és megismerni – fogalmazott Dr. Zsarnóczky Martin, a MATRALAB Nonprofit Kft. kutatásvezetője. A kutatóintézet ügyvezetője szerint a kanizsai idősügy minta lehet nagyobb városoknak is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.