Borbarangolás Dél-Zalában

facebook megosztás

Találkoztak Murafölde borászai. A Borbarangolás Dél-Zalában elnevezésű rendezvényt már másodszor szervezték meg Becsehelyen. A találkozó célja, hogy a termelők, a gazdák és az érdeklődők megismerhessék a tájegységek nedűit, valamint azok jellegzetességeit. Egy-egy ilyen alkalom lehetőséget ad a szakmai tapasztalatcserére is.

Miklósfától Letenyéig, Förhénctől Csörnyeföldig, Cserfőtől Becsehelyig – több hegyhát borait lehetett megízlelni a tegnapi rendezvényen. Az ilyen események pedig szorosan kapcsolódnak a térségfejlesztő Mura-programhoz.

– Azt szeretnénk, ha az itt lévő értékeket az itt lévő vállalkozó szellemű emberek megmutatnák, és olyan összejöveteleket szerveznének, amelyeken az itt lévő kincseket nemcsak saját maguknak, hanem kifelé is megmutatnák. Hogy egy televízió, egy újság itt van és hírt ad róla, ez azt jelenti, hogy ezt az egyelőre még szűk körben ismert kincset a tágabb világ is megismerheti. Hiszen a Mura-program erre alapozódik. A mezőgazdaságra, és a mezőgazdaságból kifejleszthető turizmusra – fogalmazott Cseresnyés Péter, a Mura-program miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő.

A borházak között kanizsai és környéki termelőket is lehetett üdvözölni. Mindenki pincészetének remekeit hozta el a rendezvényre.



Egy-egy ilyen találkozás lehetőséget ad a szakmai tapasztalatcserére is

 – Megpróbáltuk úgy összeszedni a termelőket, hogy lefedje Nagykanizsa környékét, plusz Homokkomáromot. Vannak itt Förhénc-hegyről, Szentgyörgyvári-hegyről, Bagoláról és Cserfő-hegyről. Ezeknek a termelőknek a borait mutatjuk be, és megpróbáltuk azokat összegyűjteni, akik már valamit letettek az asztalra – mondta el kérdésünkre Németh József borász.



Nagy Lajos a Kanizsa Televízió Híradójának azt mondta, örömmel érkezett a rendezvényre. A cserfői borász szerint is pozitív eredményei lehetnek a programnak. – Egyrészt jobban megismerhetik a Kanizsa környéki dűlőket, a borokat, és talán a forgalmat is kicsit feldobja – vélekedett.

A már második alkalommal megrendezett borbarangolás szervezője Németh Géza, a házigazda Becsehely polgármestere. A településvezető a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja, így a rendezvénynek közösségépítő és szakmai szerepet is szánt.

– Az volt a cél, hogy találjunk a téli időszakban egy olyan alkalmat, lehetőséget, amikor hasznosan el tudunk tölteni egy hosszú, téli délutánt, a borokra és a borkultúrára felfűzve – hangsúlyozta Németh Géza.

A rendezvény a szervezők és a résztvevők szerint is hiánypótló, ugyanis a dél-zalai borvidék gazdáinak csak kevés lehetőségük van ilyen széleskörű találkozókra.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.