Teljesítették a kitűzött célokat

facebook megosztás

Évzáró összejövetelét tartotta ma a Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja a Vasemberházban. A programra ellátogatott Dénes Sándor polgármester is, aki üdvözölte a tagok aktivitását, valamint a közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének nagykanizsai csoportja teljesítette az év elején kitűzött feladatokat: megtartotta hagyományos összejöveteleit, illetve megemlékezéseit a doni áttörés évfordulóján, a hősök napján, valamint mindenszentekkor. – Nemrég, november 22-én, Budapesten volt az országos szövetségnél a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák napja. 130-an vettünk részt rajta. Volt egy kis megemlékezés és egy ebéd – ott így zártuk 2017-et, mi pedig most, a saját részünkről búcsúztatjuk az évet – fogalmazott Gerencsér József, a klub elnöke.



A tagok idén is megtartották hagyományos összejöveteleiket, valamint megemlékezéseiket

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.