Péter Árpád: Lila egy

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma, 3.16)

Vasárnap végre újra fellobban az adventi fény: az első, piciny kis lángocska, amely erőtlen erővel ragyogja majd be a szobákat és (köz)tereket. A katolikus népi vallásosság hagyományai szerint a koszorún az első, lila gyertya a hité, amely Ádámot és Évát jelképezi, hiszen – bűnbeesésük után - nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót.

Eredj haza, Isten adjon/ Erőt ahhoz és kegyelmet…

S vajon azóta hány bűn volt a világtörténelemben, a mindenkori mindennapokban?!

Az első lopást, hogyha sikerül,/ Követi másik, harmadik,/ S napfényre hogyha gyorsan nem kerül,/ Az Isten tudja hányadik. (Benedek Elek)

De akkor hogyan lehet, hogy Isten mégis, ma is szeret - buzgó hívőt, ateistát, bűntelen kisdedet s agg csalót egyaránt?!

A választ a boldog békeidők rendőrkapitánya, Sárosi Árpád adja meg: Nem véd meg Uram, senki ellened,/ Ha sujtanod kell sulyos vétkemet./ A templomoszlop s földi hatalom:/ Elomló rög csak, szétporló szirom./ Fejem fölé az éj hiába száll,/ Pallosod éle ott is rám talál./ Hegyeknek mélye, völgyek vak köde?/ A bün, előled menekülhet-e?/ Ha szenny, ha baj, ha vétek terhe nyom,/ Egy szent küszöbhöz vezet csillagom,/ Jézus megnyitja szegény jászolát:/ Szivére zárja beteg vándorát./ És örömén, kit Békesség adott:/ Elcsitul Uram, minden haragod.

A bűn kultusza kísért minket. Lám, a Viszkis – akiért néhány éve a fél ország rajongott – filmet érdemelt. Pedig nem több, mint bruttó bűnöző, akiből sztár lett, és mivel a vászon elbírja, hát mozis produkció is. A XXI. század erkölcsi züllésének hű lenyomata ez, s nyilván lesznek bőven olyanok, akik áhítattal szemlélik majd a bankrabló történetét a vetítőteremben.

De vajon akkor is ennyire „szeretnénk”, ha fegyverrel a kezében nem pénzintézeteket foszt ki, hanem mondjunk anyánkat…?!

Nem új keletű lelki szennyezés ez, valahogy mindig úgy alakult, hogy a néplélek kedvelte a banditákat, a rossz életűeket – a betyároktól a szívtiprókig.

És sovány vigasz, hogy nem mi kezdtük, hanem Ádám és Éva.

Az Édenkert sátáni kígyója azonban ma is itt van velünk, hogy amit elkezdett, befejezze.

De mivel Isten szeret minket, hát választhatunk: akarjuk-e a tiltott gyümölcsöt? A válaszunk, persze, általában rossz. Mert akarjuk. Letépjük. Megesszük.

Hogy is mondja Benedek Elek? Az elsőt aztán követi a második, harmadik.

Madách szerint ez történeti jog: „Apám! apám! mond a mágus fia,Szentségeink között jár egy egér,Mindent bemocskol, megrág. Tűrjük ezt?Adj engedelmet és a gaz nem él.”–„Ne bántd fiam, azon egérnek már Nagyapja is azt tette, amit ez, Kell hogy legyen hozzá magasb joga,Ilyen merész bűnt másképen nem tesz.”

Az élet patakjában mindnyájan mossuk Ágnes asszony fehér leplét, véres leplét. S persze a magunkét. Abban bízunk, majd nekünk is mondják, Eredj haza, szegény asszony!/ Mosd fehérre mocskos lepled;/ Eredj haza, Isten adjon/ Erőt ahhoz és kegyelmet.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ez a hit (gyertyája).