Tizenkét év az ejtőernyőzés bűvöletében

Könyvben örökítette meg Somodi György, az egykori Nagykanizsai Repülőklub ejtőernyős szakosztályának oktatója a klub fennállásának 12 éves időszakát. Az a cél vezérelte, hogy az utókornak megmutassa, milyen is volt egykor Kiskanizsa repülőtere. Nem vállalt könnyű feladatot, sok utánajárást igényelt a fényképek, dokumentumok beszerzése, és a még élő klubtagok lakhelyének felkutatása.

A könyv a két évvel később indult vitorlázó klub repülőseiről is említést tesz, köszönhetően Somogyvári László hangármester fiának.

A felkészítésnek köszönhetően sosem fordult elő, hogy két ejtőernyős összeütközött volna a levegőben. Olyan viszont volt, hogy az első kiugrás előtti pillanatban meggondolta magát az egyik sportoló, s ezzel búcsút is intett a sportágnak. Somodi György az ejtőernyőzéssel az MHSZ keretén belül 1951 őszén ismerkedett meg, és egészen 1952 tavaszáig csak tornatermi, elméleti és földet-érési foglalkozásra kellett járniuk az egykori ipari iskolába, és a Vorosilov (a mai Csengery) út 4. számú házba, ahol helyet kapott a repülőklub is. A földet-érést egy Magyar utca elején lévő, azóta lebontott épület udvarán felállított, bitónak nevezett szerkezettel gyakorolták. Az ejtőernyő hajtogatást az idősebb ejtőernyősök, Légrádi József, Koltai József, Viola Kálmán és Mantoánó József segítségével sajátították el.

- 1952-ben volt az első ugrásom, ezután szerettem meg igazán ezt a sportot, amelyet 1964-ig, az ejtőernyős szakosztály megszűnéséig folytattam – meséli Somodi György. - Az idők során nemcsak Nagykanizsán, hanem más városi reptereken is ugrottunk, lehetőséget kaptunk például a zalaegerszegi, az andráshidai, a kaposvári, a pécsi, a szombathelyi és a miskolci repülőtereken, főként ejtőernyős táborok, később pedig területi versenyek alkalmával.

A kötelező sorkatonai szolgálatát 1958-tól az egri lövész ezredben töltötte, majd leszerelése után folytatta a munkáját a szakosztályban. Most az akkori tagok névsorát – Czári István, Czvetkó Lajos, Dávid Lajos, Erdős Antal, Godina József, Hlatkó Jenő, Hlatkó Péter, Horváth Mariann, Koltai József, Légrádi József, Lőrinc Irén, Lőrinc László, Szekeres József, Tóth Mária, Varga Árpád, Viola Kálmán és Zsidi László – is papírra vetette a kis könyvecskében.

A sikeres oktatói vizsgát követően, 1962 júliusától már oktatóként vett részt Somodi György a szakosztály munkájában. A szépen ívelő légi karriernek azonban véget vetett egy váratlan esemény.

- Az 1964. május 17-i repülőnapra bemutató ugrással készültem három ejtőernyőnyitással, erre azonban már nem került sor. A második felszállást és ugrást követően egy halálos baleset miatt a repülőnapot beszüntették és az ejtőernyős szakosztályt megszüntették. Később felajánlották, hogy eljárhatunk ugrani Szombathelyre vagy Pécsre, de a munkám és családom miatt ezt nem tudtam vállalni, ahogy mások sem, így elbúcsúztam az ejtőernyős sporttól. Ez az időszak sok élményt és jót hozott az életembe, különösen, amikor a szabadesést megismertem, vagy amikor zuhanás közben érzékelni tudtam felülről a tájat; ezt az élményt az ember a földről el sem tudja képzelni. Ezután már csak nézőként vettem részt az ejtőernyős sport- és repülőnapokon, világbajnokságokon.

Bakonyi Erzsébet