Idős asszony kifosztóit állítják holnap bíróság elé

facebook megosztás

Holnap áll a Nagykanizsai Járásbíróság dr. Török Judit vezette büntetőtanácsa elé az a két fiatal, akik a nyílt utcán támadtak meg egy idős asszonyt, emellett pedig megvertek egy kiskorú fiút is.

Az ügyészség álláspontja szerint 2016 szeptemberében fk. H. R. arra buzdította szintén fiatalkorú társát, hogy egy gyéren kivilágított nagykanizsai utcában rátámadjon egy idős nőre és elvegye a táskáját. A II. rendű vádlott meg is támadta az idős asszonyt, és úgy szakította ki kezéből a táskáját, hogy a sértett elesett, és súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. A fiatalok a táskát átkutatták, kivettek belőle körülbelül 18 ezer forintot, majd egy közeli garázs tetejére dobták azt. A vádirat fk. H. R.terhére írja azt is, hogy még ugyanebben a hónapban, ittas állapotban megvert egy kiskorú fiút. Lefejelte, és mikor a megtántorodó fiú megpróbált elmenekülni, utánafutott és földre rántotta, majd hasba és fejbe rúgta.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.