A mozdonyvezetők felelőssége - A vasútnak fílingje van…

Szeptember 15. az európai mozdonyvezetők napja, a szakszervezet szervezésében idén Dombóváron ünnepelnek a kanizsai kollégák is. Banka Attilát gyermekkorában csapta meg „a mozdony füstje”: 13 éves korában – amikor szintén vasutas édesapja elvitte vonatozni – csodálkozott rá a szép, nagy mozdonyra, s azonnal eldöntötte, hogy egyszer ilyet akar vezetni. Terve valóra vált.

Mivel mindent tudni akart e jármű működéséről, először a dízelmozdony-szerelő szakmát tanulta ki, amelyre sokszor szükség volt az eltelt három és fél évtizedben. Büszke lehet arra, hogy 55 évesen kollégái felnéznek rá.

– Egy mai mozdonyvezetőnek többféle vonatot kell tudnia vezetni. Teljesen másképp kell egy tehervonattal dolgozni, amelynél akár kétezer tonnát és hatszáz méter hosszú vonatot viszünk, vagy éppen egy személyvonattal, amelyen több százan utaznak – kezdi Banka Attila, megjegyezve: ez a szakmai hatalmas felelősséggel jár. - Egyedül, egymagam vagyok egy járművön, és önállóan kell eldöntenem minden pillanatban, mit és hogyan csinálok. Szépsége még az is ennek a hivatásnak – azon kívül, hogy mekkora járműveket és mekkora tömeget mozgatunk –, hogy amikor megérkezik az ember a végállomásra, odaköszönnek az utasok.

Nem műszakokhoz, hanem vonatokhoz időzítik a vezényléseket, itt jön talán a nehézsége a szakmának. Lehet, hogy éjszaka kell dolgozni, de előfordul, hogy hajnali kettőkor kell kezdeni, s nem ritka, hogy éjfélkor indul haza az ember, árnyalja a nehézségeket Banka Attila, aki a kulisszák mögötti világról is mesél.

- Indulás előtt másfél órával jelentkezik szolgálatra a végállomásokon a mozdonyvezető. Az indulásig komoly előkészületi munkára van szükség, amíg a forgalmi szolgálattevő, szakzsargonnal, meneszti a vonatot. Csak a mozdony beüzemelése, ellenőrzése minimum 25 percet igényel. Menet közben a vezetőfülkéből figyelni kell a jármű működését, a műszerek és a hang alapján egyaránt. Aztán a felsővezetéki rendszert, magát a pályát, a jelzőberendezéseket, személyszállító vonatnál pedig a le- és felszállásokat.

Minden mozdonyvezetőben van elhivatottság, szakmaszeretet, fogalmaz, hozzátéve: bár ez nem szakma, de ők így hívják. Attila azt mondja: a vasútnak fílingje van, ha az ember felül egy mozdonyra, olyan érzés fogja el, ami mással nem összehasonlítható. Talán ezért van az is, ha műszak után a kollégák találkoznak valahol, beszélgetés közben a harmadik mondatuk már a vasútról, a szakmáról szól.

Bakonyi Erzsébet