Híradók

Kanizsa TV Híradó - 2023. március 7.

VITÁS KEZDET - Először tartott közgyűlést a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás, mióta Schauta Marcell képviseli Nagykanizsát

IRÁNY A DÖNTŐ - Az Estöri legjobbjai közé kerültek a BLG diákjai  

ORCHIDEAISMERETI TÚRA - Az agárkosborral, a pókbangóval és a sömörös pettyeskosborral is találkozhattak Nagybakónakon  

SIKERES ÉVKEZDÉS - Nemzetközi és országos versenyen is díjazták a SWANS növendékeit

Kanizsa TV Híradó -

VALLÁS ÉS KULTÚRA Ifjúsági találkozót tartott a Horvát Művelődési Intézet Molnáriban

LEGÓ-KIÁLLÍTÁS Igazi remekműveket láthattak az érdeklődők a VOKE-ban

ODA A SIKERSZÉRIA Kikapott hazai pályán az FC Nagykanizsa

Kanizsa TV Híradó -

AGRESSZÍV PÉNTEK Két bűncselekmény is történt egy hete Kanizsán

ÚJRANYITÁS HELYETT LEÉPÍTÉSEK A POSTÁNÁL A kezdeti kommunikáció nem erről szólt, mégis 1200 embert küld el a Magyar Posta Zrt.

NAGYBÖJT Sokan követik ma is a húsvétig tartó önmegtartóztatást

Kanizsa TV Híradó -

ELKERÜLHETETLEN A BŐVÍTÉS Ismét a kormányhoz fordul a városvezetés, ha nem lép az önkormányzat, pár éven belül betelik a hulladéklerakó

INFULENZASZEZON Nőtt a felsőlégúti megbetegedések száma Kanizsán, de kevesebb a szövődmény, mint a korábbi években  

VÁROS NAPJA 2023 Idén a megszokott időpontban, a tavalyi rendezőkkel tartják meg a kétnapos fesztivált 

ELŐTTEM A TERMÉSZET Egy online csoport munkáiból nyílt tárlat a Hevesi galériában

ÉREMESŐ Jól kezdték a szezont a szandiás lányok

Kanizsa TV Híradó -

KINEVEZTÉK AZ ÚJ VEZÉRIGAZGATÓT - Kendli Richárd követi Cziráki Lászlót a Vízmű élén

KÖLTÖZNE A NESZI - A Bajza utca 2-be kerülne az alapellátás

GYORSHAJTÁSOS MACSKAGÁZOLÁS - Száguldozásra és házi kedvencek elgázolására panaszkodnak a Herkules és Felsőerdő utca lakói

MÉG ZÖLDEBB LETT AZ ISKOLA - Nyolc fával és tizenhat cserjével gazdagodott a palini intézmény

 

HAGYATÉK A JÖVŐNEK - A zsidóság hitéleti és családi emlékeiről nyílt kiállítás

Kanizsa TV Híradó - 2023. február 28.

ARANYLÁZ? Az ékszerpiac nehéz helyzetben van, de befektetési célból egyre többen választják az aranyat

VISSZATÉRTEK Pénteken volt az első haltelepítés a 2020-as katasztrófa után a zalamerenyei tónál

FEJLESZTÉS Április harmadikán indul a Platán sor és a Teleki utca ivóvíz-közhálózatának rekonstrukciója 

Kanizsa TV Híradó -

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAIRA EMLÉKEZTEK

A Gulag-emléktáblánál koszorúztak a résztvevők

VADÁSZBÁL

Négy társaság értékelte közösen 2022-t, és nyitotta meg az új szezont

NEHÉZ GYŐZELEM

Megizzadt, de nyert Csornán az FC Nagykanizsa

Kanizsa TV Híradó - 2023. február 24.

KÖZGYŰLÉS Nem fogadták el a költségvetést, diplomatikus volt a hangnem, de újabb jogkört vontak el a polgármestertől

HÁLAPÉNZT FOGADHATOTT EL AZ OSZTÁLYVEZETŐ A kanizsai kórházból vitték el a rendőrök a 62 éves főorvost 

HALTELEPÍTÉS Három és fél tonna ponty érkezett a Csó-tóba

UTAK, CÉLOK, ÁLLOMÁSOK Lubics Szilvia tavalyi versenyeiről tartott előadást a HSMK-ban

Kanizsa TV Híradó - 2023. február 23.

ARANYÁRBAN A ZÖLDSÉGEK A magyar termékek érkezése hozhat némi árcsökkenést a piacon

BIZOTTSÁGI SZAKASZ Tárgyalásra alkalmas a költségvetés, de biztosan lesznek módosítások

TAVASZI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ A felhívások ellenére, eddig kevesen jelentkeztek

ITT A TAVASZ Egyre többen keresik az egyedi dekorációs elemeket

Kanizsa TV Híradó - 2023. február 22.

VESZÉLYES OSZLOP - A szolgáltató jelezte szerkesztőségünknek, néhány napon belül kicserélik a kandelábert

MŰFŰPÁLYÁZAT - A szándék jó, de Zakó László szerint a karbantartáshoz a jelenleginél nagyobb összeg kell

LUDVIG 70 - Ezúttal a Városvédők köszöntötték a festőművészt

A MAGYAR PARASPORT NAPJA - Zalaegerszegi kerekesszékes vívók érkeztek a Rozgonyi-iskolába

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.