Térségi hírek
Elkezdődtek a helyreállítási munkálatok annál a murakeresztúri családi háznál, amely tavaly decemberben vált a lángok martalékává. A polgármester kezdeményezésének és a falubeliek példás…
Átadták a „Zala Megye Védelméért” emlékplakettet Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagynak. A megyei rendőrfőkapitány november 17-én, szűk körben, ünnepélyes keretek között vehette át a Zala Megyei…
Lezárultak az augusztusban kezdődött tárgyalások, az állam tulajdonába került a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos részesedése – közölte a Magyar Nemzettel a…
Már adventtől kikapcsolási moratóriumot hirdetett a Nemzeti Közművek és az E.ON. A határozat - mindkét cég esetében - 2020. november 29-től 2021. január 8-ig lesz érvényben. Az elmúlt évek…
Egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós tartozás miatt az áramot az E.ON Hungária Csoport az adventi és a karácsonyi időszakban, illetve az újévi napokban. Az önkéntes moratórium 2020.…
Megkezdődött az idegenhonos vízi növényfajok gyérítése a Hévízi-csatornán, a KEHOP ,,A Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása” című projekt keretében. A projekt célja a Balaton-…
A szepetneki Szent Őrangyalok plébánia új plébánosát, Heiter Róbert Gottfriedet köszöntötték a hívek a vasárnapi szentmisén. Az atya a szepetneki mellett a sormási, az eszteregnyei és a bajcsai…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 520. oldal
- Következő oldal