Felhívásaink ellenére még mindig van, aki nemcsak a saját, hanem mások életét is veszélyezteti felelőtlen magatartásával Zalában. Az elmúlt hétvégén négy sofőr ült úgy volán mögé, hogy előtte…

Pacsa és Zalaszentmihály között egy szakaszon félpályán halad a forgalom. Összeütközött két személyautó a 75-ös főút Pacsa és Zalaszentmihály közötti szakaszán, a 22. kilométernél. A pacsai hivatásos…

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány kilenc főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az…

Meghalt egy 16 éves lány, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor az őket szállító autó fának csapódott vasárnap este Zalaegerszeg határában - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

Egy negyedik emeleti villanyóra okozott gondot. Kigyulladt egy villanyóra egy zalaegerszegi, Hegyalja utcai négyemeletes társasházban. A tűz csak a lépcsőházat érintette. A vármegyeszékhely hivatásos…

A nagykanizsai rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása vétség miatt folytatott eljárást. Egy 34 éves férfival szemben nyomoztak a nagykanizsai rendőrök kábítószer birtoklása miatt. Az elkövető…

Balesetet szenvedett személy mozgatásban segítették a mentők munkáját a város hivatásos tűzoltói Nagykanizsán, az Ady Endre utcában. Az egység a sérültet otthonából kihozta és mentőautóba segítette.…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.