Egy csaló több mint négymillió forintot emelt le a sértett számlájáról. Egy nő tett bejelentést a rendőrségen, hogy július 14-én egy szlovák bank nevében telefonáltak neki, és egy gyanús utalásra…
Tegnap, egy tartási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos bűneset kapcsán ismerhette meg a bűnügyi hírek iránt érdeklődő olvasó az új büntetőeljárási törvény egyik „újdonságát”, a büntető végzés…
Ötvenegy százalékkal kevesebb bűncselekmény történt az idei Sziget fesztiválon, mint a tavalyi rendezvényen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján. …
A forró nyári napok alatt kevesen gondolunk ingatlanunk füstelvezető rendszerének karbantartására. Azonban célszerű a kémények ellenőrzését már most elvégeztetni, hogy ne az utolsó pillanatra, a…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, két könnyű és tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Keszthely…
Bűncselekményt követ el az, aki a bíróság által megállapított vagy jóváhagyott tartási kötelezettségének nem tesz eleget. Persze nem csak az ügyészek, de a társadalmi közvélekedés sem nézi jó szemmel…
Számos bűncselekményt követett el idén tavasszal Galambokon és Csapiban egy 54 éves, hajléktalan férfi. Lakóházba és hegyi pincékbe tört be, a csapi Világos hegyen pedig „kipróbálta” a rabsickodást…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 735. oldal
- Következő oldal