Ötszáz négyzetméteren száraz aljnövényzet égett Galambokon, a Dózsa György utca közelében. A lángok egy kertből indultak, ahol papírokat égettek. A zalakarosi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet.…
Egyre többet vásárolunk online, hiszen sokkal kényelmesebb a nappaliból keresgélni az áruk között. Az ünnepek közeledtével a webshopok forgalma még inkább megugrik, ezzel együtt a kockázata is megnő…
Egy férfi a helyszínen életét vesztette amikor egy személyautó gazdátlan lovat ütött el a 75-ös számú főút 67-es kilométerszelvényénél, Lenti és Rédics között 2018. december 23-án 19 óra 30 perc…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos és két könnyű sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy férfi…
Jövő héttel kezdetét veszi a karácsony. Ilyenkor mindenki igyekszik családi körben tölteni az év egyik legnagyobb előkészületekkel járó ünnepét. Azonban vannak, akik ekkor is munkahelyükön,…
Teljes szélességében lezárták a 75-ös utat Keszthely és Hévíz között, miután személyautó és teherjármű ütközött egymással szombat délután. A balesetben az első információk szerint két ember megsérült…
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy anyagi káros közúti közlekedési baleset miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. december 15-én 12 óra 50…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 732. oldal
- Következő oldal