A 188-as kilométernél ütközött össze két autó. Szemből hajtott egymásba két autó a 61-es főút 188-as kilométerénél. A Bagola térségében történt balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak.…
Nemzetközi gyakorlaton vesz részt a Hunor (Hungarian National Organisation for Rescue Services) mentőcsapat jövő héten Szerbiában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)…
„A medve nem játék!”, tartja a székely mondás, mint ahogy a fegyver sem az. A kanizsai ügyészek fognak arról gondoskodni – egyébként nagyon helyesen –, hogy egy dél-zalai férfi ezt egyszer s…
A helyi lakos 2018. szeptember 17-én a déli órákban, a nagykanizsai autóbusz pályaudvaron összeismerkedett a sértettel, akinek figyelmetlenségét kihasználva ellopta pénztárcáját a benne lévő…
Pénteken jogerősen ítélnek majd W. B. K. és társa, a brutális muraszemenyei bántalmazók bűnperében, és szintén jogerővel ítéli majd meg a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Rupa Melinda vezette tanácsa…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett…
Bíróság elé áll a riválisára húsvágó bárddal támadó férfi, és a tavasszal egy kanizsai dohányboltot kirabló fiatal, de rajtuk kívül tolvajokat és egy csalót is elszámoltatnak majd holnap Zala megye…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 713. oldal
- Következő oldal