Még mindig rengetegen dőlnek be csalóknak Zala vármegyében. Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne bejelentés a rendőrségre csalásokról. Február 23-án egy újabb meghökkentő esetről…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés…
A csalók az adóbevallási időszakra hivatkozva keresik meg a gyanútlan adózókat. Az ismeretlenek már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, élő telefonhívással is próbálkoznak. Az adóhivatal mindenkitől…
A gépkocsivezetés veszélyes üzem, ahol minden pillanatban észnél kell lenni. Ha pedig vétünk, nem takarózhatunk azzal, hogy „véletlen volt, nem vagyok felelős, mert én minden tőlem telhetőt megtettem…
A Zalaegerszegi Törvényszék 2019. március 21-én hozott ítéletet N. T. ügyében, aki a nyílt utcán, fényes nappal, brutális kegyetlenséggel végzett volt élettársával. A büntetőügyről hírportálunk már…
A család jó barátja lopta meg a famíliát: ha ilyen barátod van, akkor már nincs is szükséged ellenségre. A „jómadár” közel negyedmilliót rakott zsebre egy óvatlan pillanatban, miközben bulizni hívták…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 693. oldal
- Következő oldal