Még mindig rengetegen dőlnek be csalóknak Zala vármegyében.  Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne bejelentés a rendőrségre csalásokról. Február 23-án egy újabb meghökkentő esetről…

Tucatnyi ember ellen emeltek vádat, mindössze egy hét leforgása alatt Zala megyében, ittas vezetés miatt. Volt olyan, aki súlyos fokú alkoholos befolyásoltsága ellenére is volán mögé ült: baleset…

Mintegy 100 hektárnyi nád égett le Fonyódon; a tüzet péntek reggelre nagyjából körülhatárolták - közölte a katasztrófavédelem közleményben az MTI-vel.  Ég a berek Fonyód közelében 2019.…

A rendőrök 5686 sebességtúllépést mértek a Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás, országos sebességellenőrző akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu weboldalon. …

Szinte látom a lelki szemeim előtt, mikor a 39 éves, zalaegerszegi, magát menőnek gondoló „csávó” beparkol – „beparkol”, na, inkább hagyjuk – a pöpec kocsijával, úgy, hogy mindjárt elfoglal két…

Holnap reggelig tart a Speedmarathon. A nemzetközi akcióhoz kacsolódó országos sebességellenőrzés ma reggel 6 órakor kezdődött és csütörtök reggel 6 órakor ér véget. A razziához szinte az összes…

Remélhetőleg a most következő, sajnálatos esetből minden, erőszakoskodásra hajlamos férfi számára világossá válik, hogy súlyos börtönévek járnak bármely nő meggyalázásáért. Egyáltalán nem lesz, mert…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.