A zalai rendőrök befejeztek egy nagykanizsai főorvos és két budapesti társa ellen vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. Ahogy arról korábban hírt adott a rendőrség…
A keszthelyi rendőrök egy 42 éves zalaegerszegi férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Fotó: police.hu Bejelentést tett egy férfi a rendőrségre 2019. május 6-án 12 óra 12 perckor, hogy szóváltásba…
A Megyei Tűzoltónapon emlékeztek meg a zalai tűzoltók védőszentjükről és elismerést vehettek át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó állomány tagjai az ünnepségen Búcsúszentlászlón. Fotó: Mikó Gábor…
2019. május 6-ára tűzte az első tárgyalási napot a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa annak a férfinak az ügyében, aki 2007-ben megfojtotta unokahúgát, majd holttestét…
A jelentős kárt okozó csalással vádolt K. B. és társán kívül, kedden bíróság elé áll a diszkó előtt balhézó, zalaegerszegi testvérpár, valamint egy ügyfeleit átverő sírköves is. Holnap ítéletet…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett a bejelentés 2019. május 2-án, miszerint a zalaegerszegi kórházban ellátásra jelentkezett egy nő, akit a szomszédja…
Elvették a tehergépkocsijának rendszámtábláit egy német férfitől, mert a teherautót már korábban, ideiglenesen kivonták a forgalomból – ugyanis nem kötötte meg rá a kötelező gépjármű-…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 676. oldal
- Következő oldal