A zalai rendőrök befejeztek egy nagykanizsai főorvos és két budapesti társa ellen vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. Ahogy arról korábban hírt adott a rendőrség…

O. Zs.-né és társa közel 20 millió forintos kárt okozott egy cégnek az ügyészek szerint, míg H. B. jól átvert egy jóhiszemű kanizsait, aki egy pöpec BMW-t szeretett volna magának. A cégvezetéshez…

A gyanúsított és utasa Suzuki típusú személyautóval közlekedett Baktüttös irányából Zalatárnok felé 2018. november 1-jén 12 óra 35 perc körül, amikor a 75-ös számú főút kereszteződésnél nem…

Elsősorban Somogy és Zala megyében okoz gondot az erős szél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján hétfőre virradó éjszaka.     Azt írták, sok munkát…

Autót bérelt, majd azzal járta be Zalát az a két, büntetett előéletű zalaegerszegi nő, akik Nagykanizsán és Keszthelyen fosztogatták a boltokat: egy mágnessel szedték le az áruvédelmi eszközöket,…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.…

Ilyen lenne az anyai szeretet? Fene tudja, nem hinném, szerintem kissé túltolta a biciklit az az 58 esztendős, nagykanizsai nő, aki felnőtt fia volt párjára „szállt rá” kettejük szakítása miatt.…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.