Elismerte felelősségét az 1979-es születésű, galamboki B. Zoltán: vallomása szerint csak „hülyéskedésből” lökte meg a sértettet: halált okozó sérülés – koponyacsont-törés és agyzúzódás – lett a dolog…

A. E. és 9 társa legkevesebb 143 külföldit segített Nyugat-Európába csempészni, míg F. K. S. és 4 lengyel társa pedig a megyeszékhelyi Studio Music Clubban garázdálkodott. Embercsempészek a…

Több mint 84 millió forint értékű csempészcigarettát szállított az a román kisteherautó, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei munkatársai tartóztattak fel a 86-os főúton - közölte a…

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt. Fotó: police.hu A rendelkezésre álló adatok alapján…

B. Zoltán 2018. november 3. napján, minden előzmény nélkül lökte fel Galambokon egyik ismerősét, aki fejét a betonba verte, amitől olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy másnap reggelre elhunyt. A…

Tűz volt a bagolai hulladéklerakó-telepen – hat város tűzoltói küzdöttek a lángokkal múlt szombaton. Mintegy 500 négyzetméteren lángolt a szemét. A nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.