Egy csaló több mint négymillió forintot emelt le a sértett számlájáról. Egy nő tett bejelentést a rendőrségen, hogy július 14-én egy szlovák bank nevében telefonáltak neki, és egy gyanús utalásra…
A rendőrség kiemelt feladata az október 13-ai helyhatósági választások biztosítása - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese. Halmosi Zsolt a helyi…
A bizalomépítés a központi témája az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nemzetközi kommunikációs konferenciájának, amelyet immár hetedik éve rendez meg a bírósági szervezet. A részletekről az OBH…
Írásbeli munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar Themis csapat Bordeaux-ban, az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny négynapos döntőjén. …
Számos büntetőbíró tapasztalja, hogy a házi őrizet elrendelése sokszor megkönnyebbülést vált ki a terheltekből. Azonban, amikor az érintettek a gyakorlatban tapasztalják meg mozgásuk és szabadságuk…
Többmilliós kárt okozott, jóhiszemű gyermekkori barátjának egy 34 éves, zalakarosi férfi, de „lehúzkodta” – vagyis pénzzel csapta be – a volt barát öccsét is. A részletekről dr. Pirger Csabát, a Zala…
A távmeghallgatás országos szintű alkalmazását biztosító fejlesztések második üteme keretében további 112 bírósági tárgyalóteremben alakítják ki a távmeghallgatáshoz, tárgyalótermi kép- és…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 567. oldal
- Következő oldal