Hazánkban vett rá szexuális szolgáltatásokra, illetve Németországba és Ausztriába vitt ki lányokat egy 26 éves Zala vármegyei férfi, aki épp külföldről érkezett haza, amikor a rendőrök elfogták.…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 5-én 10 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy nagykanizsai áruházban bolti lopás történt, a…

Nemzetközi körözés alatt állt az a 45 éves férfi, akit keddre virradó éjjel, autós üldözést követően tudtak elfogni Zalaegerszegen - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság…

Ha iszunk, ne vezessünk, ilyen egyszerű a képlet! Nemigen zavartatta magát egy liverpooli lakos a magyar büntető jogszabályok miatt: leküldött a torkán fél liter rozét, majd, mintha mi sem történt,…

Advent idején kétszer annyi lakás gyullad ki, mint az év más időszakaiban, pedig kis odafigyeléssel megelőzhetők lennének ezek a tüzek - közölte Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi…

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrök 2019. július elején gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves helyi férfit, akit egy 12 évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett emberöléssel…

Nemrégiben számoltunk be egy emberről, aki nem máshol, mint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság parkolójában próbált trükközni egy más nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolvánnyal. Aztán dr. Papp…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.