A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Február 3-án 13 óra körül az egyik elkövető értesítette a rendőröket, hogy rátámadtak nagykanizsai…
Új módszerrel próbálkoznak a csalók Zala megyében. A tettesek telefonon banki alkalmazottnak adják ki magukat, és elkérik az áldozatok adatait. Tóth László, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési…
A nyomozás adatai alapján 2021. szeptember 13-án este Nagykanizsán, az Erzsébet téren egy 25 éves helyi férfi előzetes szóváltást követően egy alkalommal arcon ütött egy 19 éves kistolmácsi férfit.…
25 méterrel vonszolták arrébb ismeretlenek az egyik, a Sétakert gyalogútja mellé telepített új padot. A Via Kanizsa Zrt. munkatársai hétfői területbejárásuk alkalmával szembesültek azzal, hogy a…
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől - közölte internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). …
Két autónak is nekiütközött és egy gyalogost is elgázolt járművével egy autós kedd délután Zalaszentgróton. A balesetben a gyalogos életét vesztette - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 401. oldal
- Következő oldal