A fék meghibásodása miatt füstölni kezdett egy csuklós busz kereke Nagykanizsán, a Balaton utcában. Mire a város hivatásos tűzoltói a helyszínre értek, a sofőr porral oltóval megfékezte a tüzet. Az…
Egy banki alkalmazott akadályozta meg, hogy unokázós csalók verjenek át egy idős, nagykanizsai hölgyet. A bejelentést múlt héten tették a rendőrségre. Az áldozatot egy kisebb összeggel ugyan…
Egy 22 éves kisvásárhelyi férfi közlekedett egy személygépjárművel 2021. november 23-án reggel, Mihályfa Kossuth utcában, amikor egyszer csak áttért a szemközti sávba, és egy autóbusznak ütközött…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában súlyos sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy 69…
Egy 1997-ben született és egy 2002-ben született eszteregnyei nő 2021. július 26-án 8 óra 26 perckor, és 16 óra 15 perckor, 2021. július 27-én 13 óra 27 perckor és 13 óra 53 perckor, majd 2021.…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.…
Egy 2001-ben született nagytilaji férfi és egy 2001-ben született budapesti nő baráti kapcsolatban állnak. 2021. június 5-án a késő délutáni órákban találkoztak, idejüket együtt töltötték. A nő, a…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 379. oldal
- Következő oldal