Hiába egyenlített kétszer is, 4-3-as vereséget szenvedett a Nagykanizsai Futsal Club az Airnergy FC-től hétfőn este a Kanizsa Arénában. Kovács György csapata nyolc forduló után a hetedik helyen áll…
Veszprémben folytatódott a szezon a Délzalai Úszó SE fiatal sportolóinak. Az ifjú tehetségek 7 éremmel tértek haza a Veszprém Kupa első fordulójáról. A tavaly alakult egyesület sportolói a…
Bele is rázódott a Kanizsa Gold Star immár NB II-es biliárd együttese az idei bajnokságába, hiszen a szezont ugyan hazai környezetben vereséggel nyitották a Gyömrő SE I-gyel szemben, utána viszont…
Kispályás futballtornát szervezett a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ pénteken a Kanizsa Arénában. A megmérettetésen összesen tizenkét csapat tette próbára a tudását.…
Három versenyen vettek részt a versenyidény első heteiben az Ebihal ÚME Nagykanizsa úszói. A fiatal sportolók valamennyi megmérettetésről éremmel térhettek haza. Az idény még egy veszprémi…
A női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a Budaörsi SC-hez látogatott az FC Nagykanizsa együttese, s már az első félidő sem ígért sok jót a dél-zalai hölgyek számára. Március 29-…
Egy héten belül három győzelmet aratott a Kanizsai Vadmacskák két korosztályoscsapata. A fiatal kosarasok formájáról sokat elmond, hogy valamennyi siker minimum 20 pontos fölénnyel született meg.…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 67. oldal
- Következő oldal