Mindkét nagykanizsai csapat a legjobb négy között végzett a játékos sportverseny országos diákolimpiai döntőjén a Kanizsa Arénában. A kilenc versenyszámot ötvöző megmérettetés szombathelyi…
Erősebb forgalomra számítanak a pénteken rajtoló foci Európa-bajnokság ideje alatt a helyi kocsmák tulajdonosai. A megkérdezett kanizsaiak már nagyon várják a sporteseményt, és a többség…
Eldőlt, hogy nem lesz Nagykanizsán úgymond dél-zalai finálé a labdarúgó Zala Megyei Kupában, hiszen az elődöntők során a Szepetnek SE és a Semjénháza SE is simán kikapott, ezért szombaton 17.30…
A hajómodellezők adott szakágában is elrajtolt az országos bajnokság, így az FSR-V-ben versenyző kanizsaiak is nagy várakozással készülhettek az idei első fordulójukra, melyet a Fejér megyei Hantos…
A Dél-dunántúli Regionális Judo Szövetség első félévének befejező, kaszói versenyén a Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozói is ott voltak a tatamikon. Az NTE 1866 dzsúdósai közül öten indultak, akik…
Zárultak a futsal NB II Nyugati csoportjának alsóházában is a küzdelmek, a Nagykanizsai Futsal Club az utolsó fordulóban Budaörsön léphetett pályára. BAK (9.) – Nagykanizsai Futsal Club (7.) 6-5 (1-3…
Ötödik helyen zárt a Kanizsa Sörgyár SE Extraligában szereplő csapata. Az utolsó kört Budapesten rendezték. Itt négy mérkőzés várt a kanizsai gárdára, ebből kettőt megnyertek a sörgyáriak. A…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 414. oldal
- Következő oldal