Volt minden, ami a nagy naphoz kellhet – 10. alkalommal várta a házasság előtt álló párokat a Kanizsai Esküvő Kiállítás szombaton. A Hevesi Sándor Művelődési Központban több mint félszáz szolgáltató…

A Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola talán egyedülállóan, külön kifutót épít minden esztendőben a gyermekek számára. Minden évfolyam lelkesen készül az eseményre, a tantestülettel és a szülőkkel…

Nem árt, ha megállunk, és visszatekintünk a múltba. Mindezt több ezer darabos gyűjtemény segítette, fotóalbumokban és digitálisan egyaránt – Hál’ Istennek jó a kapcsolat, a táncházakban rendszeresen…

A Szervita rend nővére érkezett pénteken a városba, hiszen a rendnek nem csupán világi tagjai, hanem nagykanizsai tagjai is vannak. A világi rend tagjai ezidáig Győrbe jártak a közösséghez, de…

Folytatódott a Kanizsai Esték – a református gyülekezet vendége ezúttal Raffay Ernő volt. Raffay Ernő már több könyvében is foglalkozott Ady Endrével és a szabadkőművességgel (Fotó: Gergely…

Tovább folytatódnak az út és járdafelújítások a város területén. Félpályás fogalomkorlátozásokra kell számítani. A Területi Infrastrukturális Fejlesztések projekt keretében megvalósuló Zrínyi utca…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.