A családtámogatás egyik formájaként tekint a kormány a szünidei gyermekétkeztetésre, ezért növelték az erre szánt forrásokat, valamint bővítették az igénybevétel idejét és a jogosultak körét - mondta…

A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai…

Horvátországban  több mint 7 százalékkal több magyar turistát regisztráltak az idén az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az…

Egy gyermek iskolakezdésére a szülők többsége 20 ezer forintnál többet költ a Regio Játékkereskedelmi Kft. friss kutatása szerint. Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az alapvető iskolai…

A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai megújították a Visegrádról megközelíthető Kaán Károly-forrás környezetét - közölte a társaság az MTI-vel.  Kaán Károly politikus, erdőmérnök 1867. július 12…

A cégek 37 százaléka módosítja üzleti stratégiáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.