Tavaly óta jelentősen, 8 százalékponttal, 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás veszélyes, ami azért is fontos, mert Magyarországon évente 11 ezer állás kiesése vezethető…

Kockázatosak lehetnek növény-egészségügyi szempontból az Európán kívüli országokból poggyászban behozott növények és növényi termékek, mivel azokban fennmaradhatnak nem honos károsítók - közölte a…

A kormány 2020-ig 60 milliárd forintot fordít a nemzeti parkok és az ökoturizmus fejlesztésére, valamint a magyarországi természetvédelmi helyek bemutatásának javítására - mondta Rácz András, az…

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; augusztushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai…

Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok, mintegy kétmillió ember életét könnyíti meg Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje - erről Varga Mihály…

Az Egyesült Királyság bejelentése szerint vállalati önellenőrzésnél fémdarabokat találtak az egyik, csokoládéba mártott nyers goji bogyó termékben, amelyből Magyarországra is érkezett, a gyártó…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.