Napfogyatkozás és Csodavilág

facebook megosztás

Az érdeklődők a Csodavilág című kisregény mellett a szerző Napfogyatkozás című novelláját is megismerhették. A tegnapi eseményt a Hevesi Sándor Művelődési Központ és az intézményben működő Belvárosi Nyugdíjasklub közösen szervezte. - A Napfogyatkozás már tavaly megjelent, a Csodavilág pedig most. A Napfogyatkozás inkább rólam szól, a családomról, a lelki életemről. Olyan történetek, amelyek megindítottak engem az utcát járva. Kanizsa utcáit járva furcsa dolgokat láttam, amik arra sarkalltak, hogy írjak rövid kis történeteket, amelyekben el tudok mesélni egy-egy mozzanatot, pillanatot. A másik könyvem, a Csodavilág inkább az utazások történeteiről szól. Olyan sok helyen jártam a környező országokban és a világban. 5 évvel ezelőtt voltam kint Manchesterben egy Bee Gees koncerten. Soha nem gondoltam, hogy oda el fogok jutni. Főleg nyugdíjasként. És akkor összejött az egész, de ez egy novellánál több, ez már inkább egy kisregény – fogalmazott M. Csóti Ágnes szerző.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.