Zarándoklat a Béke Királynőjéhez

2018. szeptember 23. – 06:23

Immár húsz éve keresi fel Dél-Európa legismertebb és leglátogatottabb zarándokhelyét a Jézus Szíve Plébánia Magvető Közössége. A Bosznia-Hercegovinában található Medjugorjében 1981. június 24-én kezdődtek el a Mária-jelenések. A világ minden tájáról érkező zarándokok kövekbe vájt meredek hegyi utakon imádkozva, énekelve járják végig a Szűzanya megjelenésének helyeit Podbrdo felé a Cmica hegyen, és a 448 méter magas Krizevacot, amelynek tetején egy hatalmas kőkereszt áll. Ismerősök említették, hogy a nagyhegyre felérve, a kereszt talapzatánál szűnni nem akaró zokogás tört rájuk. A Magvető Közösséggel idén nyáron megéltük ezt…

Fotók: Bakonyi Erzsébet

Megérkezésünk estéjén a Szent Jakab templomból szállodánkba sétálva szivárvány ragyogott fel az égen. Figyelmünket a fehér kőkeresztre irányította, amelyhez a feljutás akkor még szinte lehetetlennek tűnt számomra. A szivárvány hamarosan visszaköszönt, de ekkor már a Némethné Horváth Emília által vezetett közösség énekében, amellyel a fiatalabb lelki vezetőnket köszöntötték pappá szentelésének jeles évfordulója alkalmából egy magas fák által körbeölelt erdei szabadtéri kápolnában: „Téged köszönt az égen fénylő, ragyogó szivárvány. A simogató enyhe szél. A zúgva hullámzó végtelen óceán. És e dal, mely bennünk él.”

Mária szobrához, a jelenések hegyére Gáspár atya vezetett fel bennünket. Különös, természetfeletti atmoszféra zárta el tőlünk a külvilágot, amint lépdelni kezdtünk az éles köveken az emlékoltárokhoz.

– Isten kegyelméből sok testi és lelki gyógyulás történt Medjugorjében az elmúlt 37 évben. Misztikus jelek jelentek meg az égen – mesélte az atya. S amint felcsendült a kabócák kórusa kíséretében az első imádságos ének – „Jézus nékünk adtál anyát. Ő kér és áld, ha szívünk fáj. Hála Jézus, hála Néked, mert van egy drága imánk!” –, könnycseppek indultak el a zarándokok szeméből.

Pár lépést követően egy kőkoponya dombormű állta el az utamat, figyelmeztetve az idő múlására. Alig léptem tovább, egy kőbe vésett keresztre leltem. A természet által alkotott művön felfedeztem a Napot és a Holdat, s még három jelet, amit csak napok múlva tudtam megfejteni: a női és a férfilelket összekapcsoló szeretetet szimbolizálta számomra. De a kereszt üzent még valamit, ami másnap tudatosult bennem igazán a Miklós atya által vezetett keresztúton. „Ott volt melletted a kereszt, csak nem vetted észre. Ketten voltatok. Te és az Isten, aki vitte helyetted a keresztet. Amikor úgy érezted, hogy elhagytak, magányos vagy, nincs melletted senki, amikor életkeresztedtől szenvedve alig emelkedett föl a fejed, na akkor volt melletted az Isten. Nem a dicsőség óráiban, a siker közepén, de a kereszthordozás mély fájdalmának örvényén biztosan melletted volt az Isten. Rájössz, minden keresztben ott van az Isten. Mert a kereszt maga az Isten!”

Talán a harmadik emlékoltárhoz juthattunk el, amikor egy gyermekrajzszerű kisbaba képe rajzolódott ki előttem egy kövön. Vonalaiból ítélve még meg sem született, embriókori képét vetítette ki az alkotás. A kép szóbeli üzenete a másnapi keresztúton érkezett meg: „És most menj vissza ahhoz a képzeletbeli perchez, amikor a fogantatásod megtörtént, és kérd Istent, hogy mindaz, ami az anyaméhben téged hatásként ért, azt gyógyítsa meg. Formálja újjá tested-lelked. Kérd Istent visszamenően – mert megteheted –, hogy az a 9 hónap, amit az anyaméhben töltesz, áldottan teljen. Kérd Istent, hogy mindaz a hatás, ami ért téged negatívan, változzon át pozitívra. Mondja Szent Pál: az istenszeretőknek minden a javára válik. Ha minden, akkor az is, ami az anyaméhben történik. A gondolati terheltség, a szándék és az akarat, ami esetleg elutasított téged, vagy a léted, az meg tud gyógyulni Isten kegyelmében.”