Ökumenikus imaséta és zarándoklat lesz
Közös imádságra hívják Nagykanizsa közösségét a helyi gyülekezetek. A „Város a városért” elnevezésű, ökumenikus imasétát és zarándoklatot, valamint az azt követő családi napot harmadik alkalommal tartják meg szeptember 29-én. Idén a szervezők főzőversenyt is hirdettek, amelyre már várják a négyfős csapatok jelentkezését.
Minden gyülekezet a saját templomától indul szeptember 29-én reggel az Erzsébet térre, ahol Dénes Sándor polgármester mond köszöntőt 9 órakor. A Krisztus-hívők, az előző évekhez hasonlóan, Nagykanizsa több pontján imádkoznak a város közösségéért.
– Talán legelőször azt mondanám el a közbenjáró imádságról, hogy kapcsolatot teremt: miközben bejárjuk a város nevezetes pontjait, együtt imádkozunk, egyvalakihez imádkozunk egységért – fogalmazott Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.
A Nagy-Magyarország-emlékműnél a hazáért imádkoznak majd a hívek, ahogy tették azt egy éve
A lelkiségi programra minden felekezetből várják az érdeklődőket.
– Nagyon fontos, hogy mindenki a saját hitét a saját felekezetében a saját módján gyakorolhassa. A cél ugyanaz. Lehet, hogy külön utakon, mindenki a maga útján halad, de a cél az, hogy odaérjünk az Úristenhez – hangsúlyozta Hella Ferenc református lelkipásztor.
A városban tett imasétát és zarándoklatot követően a Csónakázó-tó melletti Zöldtáborban lesz családi nap. Idén újdonságként főzőversenyt is hirdettek, amelyre már várják a jelentkezőket.
– Nagy-nagy szeretettel várjuk minden felekezet tagjait: a bibliaköröket, kiscsoportokat, énekkarokat, cursillosokat. Jöjjenek, mert kíváncsiak vagyunk rájuk. Azt hiszem, ez a főzőverseny még inkább színesíti a programot, és egy kis ízt ad a családi napnak – vélekedett a Felsőtemplom plébánosa, Szűcs Imre.
A Zöldtáborhoz ingyenes buszjárat is indul háromnegyed tizenkettőkör, de akinek kedve van, folytathatja a gyalogos zarándoklatot a Csónakázó-tóig. A családi napon lesz lehetőség kézműveskedésre, közös játékra, raklapfestésre, a hangulatról pedig a Napsugár együttes, majd a kanizsai tamburazenekar gondoskodik.