Rakott káposzta és káposztás, tökmagos pogácsa

facebook megosztás

A Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében kóstolóval egybekötött ételbemutatót tartottak a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A megjelentek a murakeresztúri Rozmaring Asszonykórus összefogásával káposztából készült ételeket is kóstolhattak. A tálalásnál Selek Mártonné Erzsi és Pavlicz Lajosné Zsuzsa működtek közre. A rakott káposzta receptjét Spirk Lajosné, a káposztás tökmagos pogácsáét Spirk Erzsébet osztotta meg olvasóinkkal.

A rakott káposzta hozzávalói:

1 kg káposzta, 0,5 kg rizs, 0,5 kg darált hús, 1 fej hagyma, 1 nagy pohár tejföl, 1 dl tejszín, 2 tojás, só, bors, kakukkfű, pirospaprika, őrölt kömény ízlés szerint.

Elkészítése:

A rizst egy ek olajon fehéredésig pirítjuk, sózzuk, majd másfélszeres mennyiségű vízzel felöntve fedő alatt alacsony lángon megpároljuk.

Kevés olajon egy fej hagymát megfonnyasztunk, a savanyú káposztával együtt megpároljuk, egy kk őrölt köménnyel ízesítjük. A vöröshagymát a fokhagymával együtt felaprítjuk és felforrósított olajon megdinszteljük. A tűzről lehúzva rászórjuk a pirospaprikát, majd hozzáadjuk a darált húst. Kakukkfűvel fűszerezzük, sóval, borssal ízesítjük, majd közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett megpároljuk.

Ha megfőtt a rizs, a darált hússal összekeverjük. A savanyú káposztával felváltva, egy hőálló edénybe rétegezzük, alulra a káposztát, rá a rizses húst. A tetejére káposztát rakunk. A tejfölt elkeverjük a 2 tojással, a tejszínnel, a fűszerekkel, majd a káposztára öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt összesütjük.

A káposztás, tökmagos pogácsa hozzávalói:

50 dkg liszt, 0,5 dl tej, 1 tk cukor, 25 dkg vaj, 1 tojás, 1 tejföl, 1 kg friss káposzta lereszelve, fél ek só, 25 g élesztő, 1 tojás a tetejére, és tökmag a szóráshoz. 

Elkészítése:

A káposztát megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, ha elkészült félretesszük.

Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet összekeverjük a hozzávalókkal, (vaj, tejföl, só, tojás) majd ráöntjük az élesztős tejet. Összegyúrjuk, és meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt a tészta ujjnyi vastagra kinyújtjuk, megszórjuk a párolt káposztával és feltekerjük. A két végét aláhajtjuk és kb. fél órát pihentetjük. Majd újra kinyújtjuk a tésztát, a tetejét megkenjük tojással, megszórjuk tökmaggal és kiszaggatjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 perc alatt megsütjük.

Bakonyi Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. március 11-ei számában.)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.