Az összefogás erősítése a cél
Az ALAUTI Közösségi Házban tartotta meg a Civilek Napja rendezvényét a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az eseményen bejelentették, a kiskanizsai épület a jövőben Civil Információs Pontként is működik majd. A résztvevők a rendezvényen megismerhették a helyi civil közösségek programjait.
A program szervezője, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 13 éve látja el feladatát, amelynek részeként tanácsadásokkal, rendezvényekkel és információszolgáltatással segítik a különböző civil szervezeteket, központokat. Az ALAUTI évek óta segít a szervezet munkájában és a nemrégiben átadott közösségi ház ezt a célt is fogja szolgálni. Horváth Rita, a programot szervező központ vezetője kiemelte, az épület alkalmas arra, hogy közösségi térré, a civil egyesületek találkozó helyévé váljon a jövőben.
- A mai alkalom is kiváló alkalom arra, hogy az itt lévő szervezetek elmondják azt, hogy hogyan tudnak együttműködni, hogy tudnak egymás munkájába belefolyni, segíteni egymást. Hiszen ez lenne a lényege, így erősödne a civil társadalom, ha a jól működő civil szervezetek mindannyian egy célért küzdenének - fogalmazott Horváth Rita, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője.
Győrfy Anikó, a vendéglátó Alapítvány az Autista Gyermekekért elnöke hangsúlyozta, a jövőben is bármikor szívesen látják a különböző civil szervezetek képviselőit az együttműködés reményében.
- Helyet biztosítunk itt a helyi civil szervezeteknek és segítséget is tudunk nyújtani a vármegyei civil központtal való együttműködésben. Ugyanazokat a szolgáltatásokat, amiket ők tudnak nyújtani. Mi is nagy tapasztalattal rendelkezünk a civil szervezeti működés területén is - árulta el Győrfy Anikó.
A programon a résztvevő civil szervezetek vezetői az idei évre tervezett rendezvényeikről számoltak be, majd egy kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)