Hiánypótló fotóalbum mutatja be Nagykanizsát
Bemutatták Varga György fotóriporter „Nagykanizsa ég és föld között” című fotóalbumát csütörtök este a Halis István Városi Könyvtárban. Az alkotó a kötetben szereplő mintegy 300 fotón keresztül igyekszik különleges nézőpontokból bemutatni városunkat.
Az elismert fotós régóta tervezett már egy albumot, amelyben saját szemszögéből mutatja be Nagykanizsát. A könyv Varga György koncepciója alapján készült és szerinte a modern, 21. századi világot tükrözi Kanizsa ikonikus rendezvényeinek és helyszíneinek bemutatásával. A kötetben találhatóak sárkányrepülőről és drónnal készített képek is, de az elkészítés technikája is többször változott. Az alkotó az albummal igyekezett újat mutatni a tősgyökeres kanizsaiaknak is.
- Igazából a teljesség igénye nélkül sikerült a könyvet összerakni. Biztos, hogy lesz, aki azt mondja, hogy „ez miért nincs bent”, „az miért nincs bent”. Ez az én könyvem, az én gondolatom, az én látásmódom. Seres Peti barátom, a könyv kiadója ebben segített nagyon sokat, hogy rakjuk már össze úgy a könyvet, hogy ez legyen egy kordokumentáció is, legyen egy városi olyan könyv, amit bárki – függetlenül attól, hogy én mit gondolok – ő is el tudja vinni – mondta el Varga György fotóriporter.
Az albumot egy kerekasztal beszélgetésen a szerző, a könyv kiadója Seres Péter, az elkészítést támogató Szakacsits Szabolcs és Benke Dániel mutatták be. A városi könyvtár igazgatója kiemelte, Kanizsáról ilyen jellegű fotóalbum több mint egy évtizede nem jelent meg, így hiánypótló alkotásról beszélhetünk.
- Nagyon érdekes látvány volt, nagyon tetszik, ahogy a színekkel játszik a fotós és az, hogy rengeteg természetközeli képet kaphatunk. Az, ahogy ezt lapozgatjuk tényleg olyan, mintha azokra a szimbolikus helyekre utaznánk és talán kedvet is kapunk, hogy kiugorjunk ide, vagy az egyéb helyekre, amik szerepelnek az albumban. Nagyon színes az album, próbálja minden perspektívából megmutatni minden ikonikus helyszínét a városnak – árulta el Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
Varga György elmondta, számos ötlete van arra, hogy milyen formában folytassa a most kiadott albumát a jövőben. A kötetbemutatóval bővebben foglalkozunk kulturális magazinműsorunk egy későbbi adásában.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)