Pályaválasztási nap a Piarista Iskolában – Egyetemek, szakmák és jövőtervek közelről

facebook megosztás

Egy teljes nap az életpálya-tervezés és a pályaválasztás témájának jegyében telt a Piarista Iskolában. Az ötödikesektől egészen a végzősökig minden diák lehetőséget kapott arra, hogy találkozzon különböző egyetemek képviselőivel, intézményvezetőkkel és számos szakma meghívott előadóival.

A program során a tanulók megismerhették, milyen életút és felkészülés vezet egy-egy hivatáshoz, valamint személyesen tehettek fel kérdéseket a különböző szakmai területek képviselőinek. A felsőoktatási intézmények köréből mintegy nyolc egyetem mutatkozott be, köztük a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara is, amelyet Pál Johanna elsőéves hallgató képviselt.

- Angolból és történelemből emelt szinten érettségiztem, ezek átlagát szerettem volna beszámíttatni, ezért erre a két tárgyra helyeztem a legnagyobb hangsúlyt. Jelenleg az egyetemen alapozó tárgyaink vannak, még összevontan a többi szakos hallgatóval, így vegyes csoportban tanulunk. Később majd egyre inkább csak a szaktársainkkal leszünk együtt – én ugye a pénzügy-számvitel szakosokkal. Az első félévem az egyetemen nagyon jó hangulatban telt. Attól féltem, hogy nem fogok tudni beilleszkedni, de megtaláltam a saját társaságomat, és minden úgy alakul, ahogyan előre elterveztem - tudtuk meg Pál Johannától, a Pécsi Tudományegyetem hallgatójától. 

piarista

A fiatal hallgató a továbbtanulás és a folyamatos önképzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a felvételi pontok megszerzésében, ezért érdemes időben felkészülni rá. Hozzátette: tapasztalatai szerint a diákok többsége már kellően felelősségteljes, és belátja, hogy a kitűzött célok elérése érdekében nélkülözhetetlen a rendszeres tanulás. A résztvevő diákok közül Vajda Luca például leginkább a mérnöki pálya, valamint a biológiai kutatás iránt mutat élénk érdeklődést, így számára különösen hasznosnak bizonyultak a nap során hallott szakmai ismertetők.

- Nagyon sokat még nem tudok róla, ezért is tartom fontosnak, hogy utána érdeklődjem. A honlapjukon is olvastam, hogy a pontszámításnál előnyt jelent, hogy van egy B2-es német nyelvvizsgám, valamint az is, hogy katolikus gimnáziumba járok, ahol a „hit” is pluszpontot ér. Emellett az iskolán belül is plusz tevékenységeket végzek, és úgy tudom, a közösségi szolgálatért is adnak pontokat - árulta el Vajda Luca, a Piarista Iskola diákja. 

A jövőtervezéssel, életpálya-tervezéssel és pályaorientációval kapcsolatos feladatokat a Piarista Kilátó Központ csapata látja el az iskolában. Sajátos, az életkorhoz igazított módszerekkel dolgoznak, és már alsó tagozattól kezdve segítik a tanulókat abban, hogy tudatosan gondolkodjanak saját jövőjükről és céljaikról.

- A tizedikeseknél különösen fontos az életpályával való foglalkozás, merthogy egy olyan életszakaszában vannak az életüknek, amikor igenis döntéseket kell hozni, hogy aztán a kimenetel mi lesz akár ez érettséginél, egy választott, jobban megnyomott tantárgynál, és hogy ez hatással lesz arra, hogy utána milyen felsőoktatásban, vagy milyen munkahelyen tudnak továbbmenni. Alapvetően, mi nem előadásban gondolkodunk, mi interaktívan és élmény alapúan dolgozunk és a mai napon is ezt fogjuk megvalósítani velük. Közös gondolkodás, ahol az ő általuk hozott, az élethelyzetekből fakadó saját megéléseik legalább annyira fontosak, mint az információk, amit mi adunk át nekik - mondta el Flieber Ádám, a Piarista Kilátó Központ operatív vezetője.

A központ operatív vezetőjének kiemelt feladata a különös figyelmet igénylő fiatalok támogatása, legyen szó fogyatékossággal élőkről, valamilyen akadállyal küzdőkről. A Piarista Kilátó Központ egyedülálló robotikai alkotóműhelyt is működtet, amelyet fejlesztési célokra is használnak. Hasonló technológiai lehetőségek a Piarista Iskola informatikát tanuló diákjai számára is adottak, tovább bővítve a gyakorlati tapasztalatszerzés lehetőségét.

R.H.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.