Érdekes emberek, érdekes történetek 109.: Kamásli, csat, ütőfa és a többiek

Stiller Gábor, Király Zsiga-díjas fafaragó népi iparművész, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja, a Honvéd Kaszinó Fafaragó Stúdiójának vezetője, és felesége, Stiller Gáborné, Pannika, gyöngykötő népi iparművész otthonában jártunk. 

A nappalijukba lépve – amely a házaspár dolgozószobája és egyben kiállítóterük is – a széles ablakon át festői panoráma tárul a belépő elé. A tízemeletes épület előtt fut be a városba, Budapest felől, a régi M7-es, de a szemünket nem az út ragadja meg a VI. emeletről, hanem az őszbe burkolózó Keleti városrész látványa, a sárguló, hulló falevelek mögött egyre intenzívebben előbukkanó házak sorával. A városkép csöppet sem zavaró, inkább idilli háttérül szolgál a népi iparművész házaspár alkotómunkájához. A lakáson kívül egész nyáron várja őket a közeli Bartulán tája, ahová nemcsak pihenni járnak, hanem kertészkedni is. 

Az a hely nekünk a világ közepe – vallja olyan meggyőzően Pannika, hogy elültette bennünk a kíváncsiságot Bartula iránt. Az asztalon a ház asszonyának mézeskalács-süteményei a közelgő karácsonyt idézik, Gábor pedig a Fafaragó Stúdió Magyar Kultúra-napi kiállítására készül, amely január 20-án nyílik meg a Honvéd Kaszinóban. 

Amikor kislány voltam, anyukámtól megtanultam hímezni, majdnem mint minden kislány. Általános iskolás koromban volt egy tanárnénink, aki sokféle technikával megismertetett bennünket. Megmutatta a kötés és a horgolás alapjait, pici babacipőt kötöttünk lusta kötéssel, varrtunk kötényt, kispárnát, amelyet ki is hímeztünk. Középiskolásként a régi népművészeti boltban vásárolt kalocsai és matyó mintákat hímeztem ki. Amikor Gáborral megismerkedtünk és elkezdtünk múzeumba járni, ott fedeztem fel, hogy Zalában fehér alapon fehér cérnával hímeztek. Ez annyira megtetszett, hogy attól kezdve nem hímeztem színes fonallal. Amikor GYES-en voltam, szerettem volna valahova tartozni, ezért felkerestem a HSMK-ban Pulai Ilát, a hímző szakkör vezetőjét, és ott gyarapítottam tovább a tudásomat. Sok mindenre megtanított. Gábor mindjárt az elején arra kért, hogy készítsek neki egy férfi inget fehér hímzéssel. Végül egy hímzőtársam megvarrta az inget, én pedig a bújtatásos hetési mintával kihímeztem. Ez a ’80-as évek elején elég nagy feltűnést keltett, de becsületemre szóljon, hogy megcsináltam. Az inget bemutattam Dunaújvárosban egy kiállításon, ahol Gábor faragásait is láthatták az érdeklődők. Ahogy nőttek a gyerekek, és visszamentem GYES-ről dolgozni, nem sok időm maradt ilyesmire, de a hivatásomból adódóan próbáltam olyan technikákat elsajátítani, amelyeket a gyerekekkel is el tudtunk készíteni az oviban. Szakemberektől megtanultam a nemezelés, a gyöngyfűzés alapjait, az agyagozás fortélyait, a körmönfonást, hogy szebbé és változatossá tegyük a napjainkat. Pályáztunk a munkáinkkal, és más ovis csoportok is megismerték a tevékenységünket.

Sorsfordító betegség

Aztán életemben egy nagy fordulat történt. Miután megműtöttek és leszázalékoltak, nem tudtam folytatni a hivatásomat. Szerencsére ekkor már szinte alapító tagja voltam a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek, és Gáborral Zalaegerszegre, a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházba jártam, ahol megismerkedtem a gyöngykötéssel. Megtetszett egy lusta kötéssel készült horvát érmelegítő, és én is elkezdtem a gyöngykötéssel foglalkozni. Ez a tevékenység a családom mellett kihúzott a nehéz helyzetből, elterelte a figyelmemet a saját problémáimról, és nagyon megszerettem. Ahogy egyre többet foglalkoztam vele, sokan azt javasolták, hogy próbáljam meg zsűriztetni a munkáimat. Eleinte a zsűri csak ajándéktárgynak fogadta el a darabokat; be kellett bizonyítani, hogy régen is hordtak ilyesmit a férfiak – igaz, nem gyöngykötéses, hanem kötött pamut csuklómelegítőket. Később a zsűri elismerte ezeket a munkákat, és évek alatt annyi zsűriszámot szereztem, hogy 2019-ben népi iparművész lehettem.

Nagyon szeretek játszani, és még mindig nem játszottam ki magamat

Az érmelegítő kötésénél először a gyöngyöt kell fölfűzni a fonalra. – Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy szőttesminta – magyarázza Pannika. – Megrajzolom a tervet, kiszámolom a gyöngyök helyét, mint egy kottát, és a kotta szerint előre fölfűzöm a fonalra. Játszik a színekkel: a gránátalmás mintákat fekete, zöld, piros és szürke színek díszítik az újfajta, vékonyabb és rugalmasabb fonalakból készült érmelegítőket, amelyeken szerepel Vass Anna lánykori nevének monogramja, a VA.  – Nagyon kellemes viselet az érmelegítő, a csuklót melegen tartja. Eleink nem készítettek felesleges holmikat, csak olyasmit, amit használtak. Kötöttek hosszabbat is, kézszárra valót – magyarázza az iparművész. – Készítek még hajpántot, kamáslit, lábszármelegítőt. Régen is divatban volt a kamásli, de én úgy alakítom ki, hogy vissza lehet hajtani a csizma vagy a bakancs szárára a mintát, és így csizma - vagy bakancsgallér lesz belőle. Hozzáteszi: Ha ezekkel foglalkozom, a házimunka gyakran elmarad, de a műtétem óta Gábor sok mindent elvégez helyettem, például az ablakmosást és a porszívózást, mert fáj a kezem és a karom. A munkamegosztás jól működik a házaspárnál: a férj intézi a bevásárlást, mert a felesége sajnálja elkölteni a pénzt. Gábor azonban alaposan bevásárol, megtelik a hűtő, és annyit süt-főz, amennyit csak akar. Inkább a piacon költik el a pénzt, mint a gyógyszertárban.

Nagyon szeret játszani – ismételte meg nem egyszer a ház asszonya. Folyamatosan játszik a mintával, a fonal alapszínével, a gyöngy színével, de még mindig nem játszotta ki eléggé magát. Értetlenkedésünket látva elárult egy régi, negyvenéves családi történetet: ebéd után arra kérte a férjét, hogy főzzön kávét. Erre az ovis kisfia határozottan az apja mellé állt, és így szólt: Hogyne! Inkább te. Apu egész délelőtt dolgozott, te meg csak játszottál a vasalóval. Pedig a gyerek nem is látta, hogy mit csinált az apja – tette hozzá nevetve. Úgyhogy azóta az a szavajárása az iparművésznek, hogy egész életét végigjátszotta: hol a vasalóval, hol a fakanállal.

Rendszeresen járnak vásárokba, kiállításokra és alkotótáborokba. A Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén mindketten bemutatták legújabb alkotásaikat. Pannika elvitte a hetési, tökmagos, fekete kötények mintájával készült vidámabb színű kötényt és övet, valamint a csukló- vagy kézszárra való melegítőket, amelyeket régen karmantyúnak is hívtak, mert az erdélyiek főleg karmantyúbabán szőtték gyapjú anyagból ezeket. Aratáskor a karmantyút hideg vízbe rakták, és úgy húzták a kezükre, hogy hűtse az ereiket. 

A fafaragó

Gábor egyedi tervezésű tárgyakat és bútorokat farag megrendelésre, és készül a Fafaragó Stúdió kiállítására. Alkotásain próbálja követni a zalai népi motívumokat, de nem lemásolni, hanem a saját ízlésére formálni úgy, hogy az összhatás megmaradjon. Régebben spanyolozott, mostanában kiütőfákat készít. –A spanyolozás technikája az aprólékossága miatt nem túl népszerű a fafaragók társadalmában – mondja, ugyanis sok munka és idő szükséges a használati vagy ajándéktárgyak kialakításához. – A spanyolozás a dunántúli pásztorok jellegzetes díszítőtechnikája, amelyet nemcsak fából, hanem szaruból készült tárgyakon is alkalmaznak. A díszítmény rajzát bevéssük, majd a kialakított vonalakba megmelegített késsel különböző színű spanyolviaszt olvasztunk. A történelem szerint a legkorábbi tárgyakat piros, piros-fekete és piros-kék színű viasszal díszítették – meséli a fafaragó.

A tárgyain igyekszik visszacsempészni a népművészetre hajazó, népies hangulatot. A csatok nagy részét spanyolozva készíti. Ez egy újítás, egy újabb mérföldkő számára, hiszen régen a lányok nem hordtak ilyen díszes csatokat. Napjainkban azonban már viselik, és a csatokon meg lehet jeleníteni a régi mintákat. A munkáin keresztül próbálja átcsempészni a múltat a mai időkre. A mai kornak megfelelő használati tárgyakon – például papírzsebkendő- vagy szalvétatartón – is láthatóak régi motívumok, például egy avar sírból származó csatvég mintája.

Jelenleg egy szokásosnál nagyobb méretű mézesbáb-ütőfán dolgozik, amellyel a mézesbábos mester majd mézeskalács babát süt az egybekelendő házaspár számára, jelezve, mit várnak el az ifjú házasoktól. Véleménye szerint egy ilyen nagy méretű mézesbáb elkészítéséhez és sütéséhez profi sütőre lesz szükség. A vendégek asztalára ezzel szemben kisebb, szív alakú mézesbábokat és mézes süteményeket helyeznek. Stiller Gábor kezei közül Kaliforniába, Los Angelesbe is került mézesbáb-ütőfa. Az esküvő meghívott vendégei üdvözlőajándékként egy kisütött krampuszkalácsot kaptak, amelyet a násznép hazavihetett. A nappali polcain, a számtalan faragás között megtalálhatók az aprólékosan faragott motívumokkal díszített régi tükrös és gyújtótartó tárgyak, amelyek fiatal korukban készültek, és amelyekhez mindketten ragaszkodnak.

Az idősebbik fiuk, Richárd, és felesége, Eszter is tevékenyen részt vesznek a Gébárti alkotótáborban. Mindketten ügyesen hímeznek. A fiatalabb fiuk, Szilárd, a kovácsolásban próbálja ki magát, úgy, hogy minden szikrázik körülötte. Felesége, Katalin, a szövéssel kísérletezik, de tanári hivatása és a család mellett kevés ideje jut a gyakorlásra. Lányaik közül Júlia a hímzés, Katalin pedig a gyöngyfűzés iránt érdeklődik. A nagymama örömmel tanítgatja őket, amikor a szüleikkel ellátogatnak hozzá Reziből, Kanizsára. Miután elköszöntünk, úgy éreztük, mintha két pajkos fiatallal beszélgettünk volna, akik rózsaszínben látják maguk körül a világot.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. november 19-ei számában.)