Fölényes Tungsram SE-siker, már hetedik helyen áll a csapat

facebook megosztás

35-22-es győzelmet aratott a Red Velvet Budapest ellen a Tungsram SE Nagykanizsa az NB II-es női kézilabda-bajnokság hetedik fordulójában. Baranyai Zsolt együttese a győzelmével már a hetedik helyen áll a tabellán. 

A kanizsaiaknál két új igazolás is először lépett pályára Faragó Katinka és Hári Hanna személyében. A meccs esélyesei a hazaiak voltak és ezt már az első percekben igyekeztek igazolni egy 4-0-s kezdéssel igyekeztek is igazolni. Negyedóra után már 10-4 volt az eredmény, sőt hamarosan már 13-5-öt is mutatott az eredményjelző. A félidő végül 16-9-es Tungsram-vezetéssel zárult. A különbség hamarosan átlépte a 10 gólt és innentől kezdve már csak a végeredmény volt a kérdés. A kanizsaiak végül 35-22-re nyertek és így érvényesítették a papírformát. 

A csapat legjobb góllövője Faragó Katinka volt 7 találattal, Csivre Viktória hatszor, Csivere Enikő és Varga Boglárka pedig ötször-ötször vették be a kaput, Druzsin Rebeka pedig 44 százalékos teljesítménnyel zárt. 

A Tungsram SE még kétszer lép pályára az idei évben, a következő ellenfél november 30-án a Bicske lesz idegenben. 

KÁLOVICS Tibor 

Borítókép: Kanizsa TV

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.