Nem sikerült jól a fehérvári játéknap a vízilabdázóknak
A KVSE mindhárom csapata vereséget szenvedett a Fehérvár VSE ellen az utánpótlás vízilabdabajnokságok legutóbbi játéknapján. A fiatalok egy része az OB II-ben is medencébe ugrott, itt egy győzelem és egy vesztes meccs volt a mérleg.
A korosztályos csapatok közül a legközelebb a győzelemhez az ifjúsági gárda volt. Simonka Ferenc tanítványai fordulatos mérkőzést játszottak, ahogy 4-1-es hátrányban is voltak, majd másfél negyed alatt nemcsak fordítottak, de 7-4-re is elléptek. A fehérváriak ebből a helyzetből is visszajöttek és a hajrában egyenlítettek. 9-9 után ötméteresek döntöttek a győzelemről, az idegek harcát pedig a hazaiak bírták jobban, így 12-10 lett a végeredmény. A KVSE legjobbja Marton Áron Bendegúz volt hat góllal.
A serdülők meccse már az első negyedben eldőlt, miután a Fehérvár 7-0-s előnyre tett szert. A különbség a továbbiakban is nőt, 17-7-es hazai siker született. A gyermekeknél sokáig jól tartották magukat a kanizsaiak, de 14-8-ra a hazaiak nyertek. A vendégek góljainak felét Barota László dobta.
A korosztályos bajnokságok vasárnap folytatódnak, akkor a Kaposvári Vízilabda Klub érkezik a Kanizsa Uszodába.
Az OB II-es Nyugati csoportban a KVSE előbb 7-5-re legyőzte a DFVE DUNA-VIA együttesét, majd egy viszonylag egyoldalú mérkőzésen 9-6-ra kikapott a SMAFC1860 Soproni Egyetemtől. Ennek a ligának a küzdelmei november 22-én Pécsett folytatódnak.
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház -archív)