Ötödikként telel a kanizsai női csapat

facebook megosztás

3-1-es vereséget szenvedett Pápán az FC Nagykanizsa női csapata az őszi szezon utolsó mérkőzésén. Domján Péter tanítványai így az ötödik helyen állnak nyolc fordulót követően az NB II. Nyugati csoportjában. A kanizsaiak NB I-es női futsalcsapata szintén pályára lépett, de nem tudta borítani a DEAC elleni papírformát. 

Két győzelem után utazhatott Pápára a kanizsai csapat, azonban a szakvezetés a kezdő 11-re számíthatott, egyedül a sérüléséből hamarosan visszatérő Szollár Bernadett volt benevezve a keretbe. A piros-kékek 23 perc után hátrányba kerültek, ám Domján-Köröcz Bianka révén hamar egyenlíteni tudtak. A kanizsaiak rutinos támadója ötödször talált be a bajnokságban, így utolérte Sipőcz Kamillát a házi góllövőlista élén. A pápaiak a második félidőben két gólt is lőttek, erre viszont nem érkezett kanizsai válasz, így 3-1 lett a végeredmény. 

– Gyenge napot fogott ki a csapat, sem egyénileg, sem csapatszinten nem működtünk. Ezt az ellenfél kihasználva meg is tudta nyerni a meccset. Jobb helyen telelünk mint tavaly, de azt gondolom, hogy amíg fejben nem koncentrál jobban a csapat, addig ennél jobb eredményt nem tudunk elérni. Az tény és való, hogy ebben a meccsben is több volt, ha a csapat azt tudja nyújtani fele arányban, mint a ZTE ellen, akkor ezt a meccset gólokkal hozzuk – értékelt Domján Péter. 

A csapat négy győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyen áll, megelőzve a zalaegerszegieket, a Pápa viszont jobb különbséggel a dél-zalaiak elé került. Az NB II-es bajnokság március 7-én Pakson folytatódik a kanizsai hölgyek számára. 

A női futsal NB I-ben az eddig százszázalékos teljesítménnyel álló DEAC látogatott az Olajbányász-csarnokba. A bajnokaspiráns már az első félidőben ötgólos előnyt alakított ki, Sipőcz Kamilla a szünet előtt szépített, majd Szabó Zsuzsanna is bevette a debreceni kaput. A Kanizsának többször is volt lehetősége tovább faragni a hátrányt, de a hajdúságiak is eljutottak kapufáig a következő percekben. A hajrá megint az esélyesebb vendégeké volt, akik végül 8-2-re győztek. 

A kanizsai csapat nyolc forduló után négy ponttal a nyolcadik helyen áll a tabellán. A naptári évben még öt bajnoki vár a hölgyekre, a következő pénteken Egerben. 

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: FC Nagykanizsa - korábbi felvétel )

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.