Szallas.hu: az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen

facebook megosztás

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát, minden második wellness-foglalás 70-170 ezer forint közötti kosárértékű - közölte a Szallas.hu hétfőn az MTI-vel a foglalási adatai alapján.

A közleményben ismertették, hogy novemberre és decemberre számottevően emelkedett a belföldi wellness-foglalások aránya az előző hónapokhoz képest. Októberben a hazai foglalások 34 százaléka szólt wellness-szállásra a portálon, novemberre ez az arány már 42 százalékra, decemberre pedig 50 százalékra emelkedett.

A november-decemberi wellness-foglalások több mint fele 70-170 ezer forint közötti kosárértékű, 27 százalékuk legfeljebb 70 ezer forintot tesz ki. A foglalások 15 százaléka 170-270 ezer forint kosárértékű, míg 7 százalékuk meghaladja a 270 ezer forintot - írták a közleményben.

Kitértek arra, hogy a vendégek körében Siófok, Hévíz és Eger a legkeresettebb belföldi wellness úti cél az év utolsó hónapjaiban. A dobogós városokat Zalakaros és Miskolc követi holtversenyben, majd Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula, Visegrád, Esztergom és Cserkeszőlő zárják a top 10-et. A régiók versenyében Észak-Magyarország vezet, a novemberi-decemberi wellness-foglalások negyede ide szól. Második a Balaton térsége 19 százalékkal, harmadik Nyugat-Dunántúl 13 százalékkal.

Hozzátették, a belföldi wellness-utazók háromnegyede hotelt választ, és tízből nyolcan ellátást is kérnek. A foglalások kétharmada két főre szól, körükben egyébként Hévíz a legkedveltebb úti cél. A gyermekkel utazók esetében viszont Siófok a legnépszerűbb. A legtöbb vendég kétéjszakás pihenést tervez, de a hároméjszakás tartózkodások aránya is jelentős - emelték ki.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.